Eső áztatta tájakon haladnak a Tandem-Szem kerékpárosai
Egy hete kelt útra a hatosfogat a párizsi paralimpia megnyitójára. A Tandem-Szem Egyesület tagjai jó hangulatú üzenetben jelentkeztek be az ebédszünetük közben.
Egy hete kelt útra a hatosfogat a párizsi paralimpia megnyitójára. A Tandem-Szem Egyesület tagjai jó hangulatú üzenetben jelentkeztek be az ebédszünetük közben.
A párizsi paralimpia nyitóünnepsége a végcélja a látássérültek kerékpározását és integrációját segítő egyesület tagjainak. A két tandempáros és segítőik augusztus 13-án indultak útnak Győrből, portálunk pedig élménybeszámolót kért a csapattól.
Letették az esküt kedden az augusztus 28-án kezdődő és szeptember 8-ig tartó párizsi paralimpián versenyző magyar csapat tagjai.
A francia fővárosban talán már nyoma sincs az előző két hét felhajtásának. Kialudt az olimpiai láng, lebontották a célkapukat, a díjátadó tribünöket és az élet is visszaállt a normális kerékvágásba. Pedig a java még csak most jön, erre hívja fel a figyelmet a Tandem-Szem Egyesület is.
Nagy vállalást teljesít a Tandem-Szem Egyesület: tandemkerékpáron küzdik le a Győr-Párizs távolságot, hogy részt vegyenek a paralimpia nyitóünnepségén.
Véglegessé vált, hogy 39 sportoló képviseli majd a magyar színeket az augusztus 28. és szeptember 8. között sorra kerülő párizsi paralimpián.
1500 kilométer, 6 kerékpáros, három tandem kerékpár és 14 nap ami rendelkezésre áll, hogy a Tandem-szem Egyesület látó és látássérült tagjai együtt eltekerjenek a francia fővárosba, a paralimpia helyszínére. A társaság képviselői az úttal kapcsolatos sok-sok érdekesség mellett arról meséltek a Győri Édesben, hogy mennyi mindenre oda kell figyelni egy ilyen utazás megszervezésénél, és mi mindenre lenne még szükségük.
A Tandem-Szem Látássérültek Integrációját Segítő Egyesület komoly kihívást állított maga elé: tandemkerékpáron teszik meg a Győr-Párizs távolságot. Az úticél a paralimpia, a magasztosabb cél pedig az, hogy felhívják a figyelmet a látássértült parasportolók teljesítményére.
Győrben, Szeles Szabolcs alpolgármesterrel tárgyalt hétfőn Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke. A szakember a találkozón többek között arról beszélt, hogy izgatottan tekintenek a jövőbe, hiszen elképzelhető, hogy 54 fővel, minden idők legnagyobb parasportoló delegációja indulhat hazánkból Párizsba. Városunkból több kiválóság erősíti majd a csapatot, Győrben pedig minden lehetőség adott, hogy megfelelő körülmények között készülhessenek a fiatalok.
Két parasportolót és egy segítő szakember odaadó munkáját is támogatja a K&H mozdulj! paralimpiai ösztöndíjprogramja fejenként egymillió forinttal. Utóbbi kategória nyertese a győri Vígh Tímea, aki a para- asztaliteniszezők felkészülését segíti.