Idén is együtt verseltünk
Hagyományosan a költészet napjához közeledve, szorgos kezek piros masnikkal átkötött verses üzenteket hagytak városszerte, hogy a győriek észrevegyék a hétköznapok apró csodáit, a költészetet.
Hagyományosan a költészet napjához közeledve, szorgos kezek piros masnikkal átkötött verses üzenteket hagytak városszerte, hogy a győriek észrevegyék a hétköznapok apró csodáit, a költészetet.
Rádiónk stúdiójába látogatott kedd reggel dr. Pergel Elza. Az alpolgármester fejlesztésekről, közelgő beruházásokról is szólt a műsorban, de kollégáinak kitartó munkájáról, és a csapategység fontosságáról is beszélt a városvezető.
Szilvakék ruhába öltözött zenészek muzsikálnak a Vaskakas Bábszínház színpadán vasárnap óta. A társulat az elmúlt hétvégén tartotta legújabb előadásának bemutatóját, mely Gyigyimókáról szól, de a történetben megjelenik a kisfiú apja és anyja is, sőt, feltűnik egy éhes légy, egy szerencsétlen szamár, egy rendőr, egy kóró és még egy kismadár is…
Hogyan jönnek össze a versek és a masnik? A győriek ezt már jól tudják, idén pedig folytatódik a különleges kezdeményezés! Mutatjuk mire számíthatnak az irodalomkedvelők.
A nemzeti ünnephez közeledve újabb különlegességgel kedveskedik a győrszentiváni zenekar. A Falcon Project ezúttal a Nemzeti dalt zenésítette meg, nem is akárhogyan. A részletekről a Győr+ Rádió stúdiójában beszélt a formáció két oszlopos tagja, Kondor Gábor és Farkas István Richie.
A Győr Művészetéért díjjal kitüntetett Art World Hungary Egyesület tizenhárom győri művészének nyílt kiállítása Győr testvérvárosában, Dunaszerdahelyen. A Kortárs Magyar Galériában lehet megtekinteni az alkotásokat: Malasits Zsolt, Milu Milanovich Ildikó, Kovács-Gombos Gábor, Csizmadia István, Horváth Ákos, Kustán Melinda, Mózes László, Muzsai Viktória, Varga György, Szabó Béla, Kurcsis László, Almási Róbert és a kurátor, Borbély Károly képeit tekinthetik meg az érdeklődök.
Újra megszokott környezetükben, saját belvárosi stúdiójukban próbálnak a Győri Balett művészei. Gőzerővel készülnek a hétfői előadásukra, hiszen rangos felkérést kaptak a Liszt Ferenc Kamarazenekartól.
Érdekes és tanulságos eredményeket publikált a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A kutatás a hazai megyei jogú városok gazdasági és környezeti fenntarthatóságát vizsgálta és rangsorolta, az adatok pedig azt mutatják: Győr az ország legélhetőbb, leginkább fejlődő városa. Kimagaslóak a kereseti és oktatási lehetőségek, mindezt pedig kellemes és tiszta lakókörnyezetben érhetjük el.
Ligetvári Anita Fogantatásra hangolva – Együtt a sikeres várandósságig című könyve könnyen olvasható, de mégsem könnyű olvasmány. A téma nagyon aktuális, hiszen egyre többen szembesülnek azzal, hogy nem sikerül a vágyott teherbe esés.
Hetvenhárom éves korában szerdán elhunyt Dunai Tamás Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész.