Vasúttal a természet csodáihoz

Földvári Gabriella Fotó: Ács Tamás
2023.05.10. 13:59

A győri vasútállomás várótermében ismét egy izgalmas, szép kiállítás kapott helyet. Ezúttal dr. Alexay Zoltán fotóművész alkotásait csodálhatják meg az arra járók, a vonatra várók. A tárlatot szerdán, a madarak és fák napján nyitották meg.

A 86 éves alkotó az elmúlt húsz év terméséből válogatott mintegy húsz fotót a nem szokványos kiállításra.

,,Zömében madarakat ábrázoló képeket válogattam a Madarak és fák napja alkalmából a tárlatra. A térségben, főleg Szigetközben ötven éve fotózok, de azt tapasztalom, hogy mára hihetetlenül elszegényedett az élővilág, alig vannak madarak, békák például már egyáltalán nincsenek. A szakhatóságoknak, az érintett szervezeteknek kellene összefogni és átgondolni, összehangolni a gazdálkodást, hogy elkerüljük az ökológiai katasztrófát” – állapította meg dr. Alexay Zoltán.

A fotós ma is aktívan járja a természetet, keresi a témákat.

Múlt héten Márialigeten voltunk Gregus Lászlóval, ott ültünk hat órán át és csak egy vörös vércse hímet láttunk pocokkal, mást nem is tudtunk fogózni. Ez szerencse dolga. Nem lehet előre kiszámítani, hogy mit fogunk tudni fényképezni.”

Újabb, a tizedik könyvön, fotóalbumon dolgozik dr. Alexay Zoltán.

Sok tízezer fotó vár még bemutatásra. A fényképezés öröme meg van számomra, de a kiállításokon, a fotóalbumokkal kap igazi értelmet az, amit csinálok.”

A kiállítást Greguss László Géza erdőmérnök, természetfotós ajánlotta a közönség figyelmébe, aki többek között a madarak és fák napja ünnep eredetéről beszélt. A győri vasútállomáson havonta mintegy 120 ezren fordulnak meg, akiknek nagy része érdeklődő, és megnézi a tárlatot. A Vasúttal a természet csodáihoz című kiállítás június 10-ig tekinthető meg az utascsarnok nyitvatartási idejében.

Galéria: Ács Tamás

Fotó: Zombai-Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #Fotózás | #kiállítás | #Kultúra | #művészet |