Baleset történt Pérnél
A 81-es főúton, Pér belterületén, egy személygépkocsi felborult.
A 81-es főúton, Pér belterületén, egy személygépkocsi felborult.
Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) vasárnap délutáni tájékoztatása szerint, vasárnap 18 órától várhatóan hétfő éjfélig az ÖBB leállítja a vasúti közlekedést Hegyeshalom és Bécs között is, a vonatok pótlására pedig nincs lehetőség.
Az egyenruhások szeptember 16. és 22. között fokozottan ellenőrzik elsősorban a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszer, valamint segédmotorosoknál és motorkerékpárosoknál a bukósisak használatát.
A hazai folyók vízgyűjtő területeit szélsőségesen csapadékos időjárás jellemzi, az észak-nyugati szomszédainknál a szeptemberi történelmi árvízzel fenyegető helyzet Magyországon is kihívások elé állítja a vízügyi szakembereket és a közlekedési szolgáltatókat. A MÁV-VOLÁN-csoport felkészül a rendkívüli helyzetre, a változásokról folyamatos tájékoztatást nyújt a nyilvánosságnak. Arra kérik utasaikat, főleg az árvizek és heves viharok által érintett területeken, hogy a következő napokban ne megszokásból kezdjék meg utazásukat, kövessék figyelemmel a közlekedési szolgáltatók hivatalos tájékoztatását a MÁV honlapján, a MÁVINFORM Facebook oldalán, a MÁV applikációban és a Volánbusz weboldalán.
A GYSEV hálózatán fakidőlés akadályozza a közlekedést, emiatt a Sopron-Győr-Budapest közötti InterCityknél is változásokra kell számítani - tájékoztat a Mávinform Facebookon.
A MÁV-START szeptember 16-tól a Budapest és Esztergom közötti vonalon, valamint a Budapest–Győr vonalon is bevezeti a kalauz nélküli közlekedést egyes járatokon. Ez a két vonal is a része annak a kötelező jegyelővételi zónának, amelyen belül a vonatokon szeptember elejétől már csak érvényes menetjeggyel, bérlettel vagy egyéb utazásra jogosító okmánnyal szabad felszállni, ezek hiányában pedig csak jelentősen magasabb pótdíjjal lehet menetjegyet vásárolni. Szúrópróbaszerű ellenőrzésekre továbbra is számítani kell a kalauz nélkül közlekedő járatokon is.
Összekoccant egy autóbusz és egy furgon Győrben, a Szent István úton, a Baross-hídnál. A műszaki mentési munkálatok elvégzéséhez a város hivatásos tűzoltói érkeztek ki.
Az Országút utca érintett szakaszán a forgalom egy sávon halad.
Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) tájékoztatása szerint a következő napokra előrejelzett heves esőzések miatt több vasútvonalon is szünetelhet a vonatforgalom Ausztriában. Az ÖBB azt javasolja, hogy ne utazzanak vonattal Ausztriába, illetve Ausztriából és Ausztrián keresztül. Az osztrák vasúttársaság a nemzetközi utasok számára az utazáshoz rugalmas jegyhasználatot biztosít, így bármelyik vonatra érvényes a menetjegy minden Ausztriába, illetve onnan és az országon keresztül közlekedő vonatra.