Fakitermelési munkát végez a Magyar Közút Győrben
A cég tájékoztatása szerint elöregedett, a forgalomra veszélyes fákat vágják ki, ez miat nagyobb zajhats és forgalomkorlátozás is lesz az érintett szakaszon.
A cég tájékoztatása szerint elöregedett, a forgalomra veszélyes fákat vágják ki, ez miat nagyobb zajhats és forgalomkorlátozás is lesz az érintett szakaszon.
A szokásosnál nagyobb költségvetési keretből dolgozhatott tavaly a győri Útkezelő Szervezet, ami meg is látszott az elvégzett munka mennyiségén. Az útkezelő vezetője szerint szinte minden területen előre tudtak lépni 2024-ben, és nem csak a lakosság számára fontos fejlesztések valósultak meg.
Letért az úttestről és árokba hajtott, a tetejére borult egy személyautó a 8613-as úton, a Győr-Moson-Sopron vármegyei Hövej közelében.
Hétfő délután a München felől érkező, Hegyeshalomból 16:28-kor a Keleti pályaudvarra továbbindult railjet xpress (rjx 65) Tata előtt elütött egy szarvast, emiatt nem közlekedik tovább - tájékoztat a Mávinform.
Az 1-es főúton, Győr határában a 130-as km-nél három személyautó ütközött össze. A forgalmat megállították - tette közzé az utinform.hu hétfőn reggel.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2025 év első három hetében 5 személyt ütöttek el kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, ezért a rendőrség nagyobb körültekintésre és óvatosságra inti a közlekedőket.
Szezonális okok és célzott intézkedések egyaránt szerepet játszottak abban, hogy az előző év utolsó hónapjában érdemben javult a MÁV-csoport – azon belül különösen a vasút – menetrendszerűsége.
Sokat elmond az útkezelő szervezet 2024-es évéről, hogy tavaly, Győrben, rekord mennyiségű, több mint 4500 tonna aszfaltot dolgoztak be az útépítések és útfelújítások során.
Néhány centi hó esett le január 15-én reggelre, amely némi fennakadást okozott a közlekedésben. Egyre inkább elszokunk a téli csapadéktól, így érdemes mindig újra elővenni a témát. Ebben a Győr+ Rádió Juice című reggeli adásában Rosta Roland rendőr őrnagy, a Vármegyei Közlekedési- és Balesetmegelőzési Bizottság titkára volt segítségünkre.
Egy sávon halad a forgalom az érintett útszakaszon a baleset miatt.