Címke: korszerűsítés
Hirdetés
Zombai-Kovács Ákos 2022.01.19.

Újabb három győri egyetemi épület szépül meg

Februárra újabb három győri egyetemi épület energetikai korszerűsítése készül el, erről Kara Ákos számolt be a Győr+-nak. Az országgyűlési képviselő bejelentette, hamarosan átadhatják a jogi kar, az Apáczai Kar kettes épület és a Bridge Hallgatói Oktatatói Klub fejlesztéseit, ami több mint 800 millió forint állami forrásból készül el. A Széchenyi István Egyetem épületeinek felújítása még 2017-ben indult, a tervek szerint pedig 2024-re minden győri egyetemi épületet modernizálnak, ami energetikai szempontból megkívánja a fejlesztést.

Németh Boglárka 2022.01.04.

“Előre megyünk, nem hátra”

Járda-és útfejlesztések és egy kültéri fitness park: többek között ezek is megvalósultak 2021-ben Borsi Róbert, önkormányzati képviselő körzetében. A politikus számára sűrű volt a tavalyi év, többek között egy vlogot is elindított Győri Szomszédok néven, amely a legendás sorozat szellemében a körzetében élőket hozza közelebb az emberekhez.

Győr+ 2021.10.28.

Gondozóházat, könyvtárat és bölcsődéket újítanak fel

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata sikeresen pályázott a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban a Répce Utcai Gondozóház, Idősek Klubja, Gondozási Központ energetikai korszerűsítésére. A projekt keretében 166 millió forintból újul meg az épület.

Hirdetés