Inspiráció mézeskalács díszítéséhez
Sokaknál már rég elkészültek az ünnepi hangulathoz hozzátartozó mézeskalácsok, de akik még csak ezután fognának hozzá a sütéshez, azoknak mutatunk néhány tippet, hogyan díszíthetik a finomságokat.
Sokaknál már rég elkészültek az ünnepi hangulathoz hozzátartozó mézeskalácsok, de akik még csak ezután fognának hozzá a sütéshez, azoknak mutatunk néhány tippet, hogyan díszíthetik a finomságokat.
Varga Gy. Brian harmadik könyvét adták ki nemrég. Egyre nagyobb sikereket ér el, rajongótábora napról-napra gyarapodik. Régóta ismerjük egymást, még az iskolából. Mindketten maradtunk valamennyire a szakmánál, csak míg ő regényeket ír, én cikkeket. A tegeződést épp ezért nézzék el nekünk. Eddig mindig magánemberként beszélgettünk. Most azonban önökkel együtt én is megismerhettem a valóságban könyvelőként dolgozó Varga György írói oldalát is.
2022. december 20. és 2023. január 9. között a karácsonyi, szilveszteri és az újévi ünnepek, valamint a téli szünet körüli napokon az autóbuszjáratok a megszokottól eltérően, az alábbi közlekedési rend szerint közlekednek.
Lajtmann Csabával, a Reflex Környezetvédő Egyesület elnökével a természetbarát, ökotudatos ünneplésről beszélgettünk.
Babakonyha, társasjáték, mesekönyvek, plüss elefánt, kerékpár, roller, focilabda és cipő várta kis gazdáit a karácsonyfa alatt hétfő délután a Győri Egyházmegyei Karitász központjában. Huszonkét gyermek ült izgatottan szüleivel a katolikus jótékonysági szervezet ünnepségén és várta a csomagbontás pillanatait.
Épp karácsonyra lesz mézédes az a finom és egészséges, ám elfeledett gyümölcs, amelyet régen, a királyi udvarokban a legértékesebb csemegék között tartottak számon: a naspolya.
Az ünnepek előtti rohanásban néhány dolgot hajlamosak vagyunk az utolsó pillanatokra hagyni, például az ajándékokat. Ha a gyerekekkel készítenénk el gyorsan valamilyen meglepetést, itt az inspiráció!
A győri Szentlélek templom hagyományos karácsonyi orgonakoncertje december 25-én, Karácsony első napján 17 órakor lesz "Népek karácsonya" címmel.
Az utóbbi években lassan, de folyamatosan nő a hazai halfogyasztás; a nehézségek ellenére van elég hal, és mindenki megtalálja a karácsonyi asztalra valót az üzletekben - mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn a halfogyasztást népszerűsítő sajtótájékoztatón, Budapesten, a Központi Vásárcsarnokban.
A gólyával kiegészülve idejekorán, de annál nagyobb örömmel érkezett a Jézuska Gyurmánczi Diánához az idei esztendőben. A Győri Balett tehetséges táncosa ugyanis másodszor is anyuka lett, a gyönyörű Panka Luca után egy kisfiúval, Ádival teljesedett ki az élete.