Mert adni jó: megint segített az Audi
Közel két tonna élelmiszert gyűjtöttek össze hagyományos, karácsonyi jótékonysági akciójuk során az Audi Hungária munkatársai Győrben.
Közel két tonna élelmiszert gyűjtöttek össze hagyományos, karácsonyi jótékonysági akciójuk során az Audi Hungária munkatársai Győrben.
A mellrák korai felismerését és kezelését szolgálja a gamma kamera. A győri Petz-kórház Mulartz Henrik Sebészeti Alapítványa ennek beszerzésére nyújtott be pályázatot a Győri Lions Alapítványnak, mely céltámogatást szervez a hiányzó összeg gyűjtésére.
Több mint 12 ezer plüssmackó gyűlt össze a Macikórház - Menjünk együtt haza elnevezésű jótékonysági akció keretében.
Több mint egy évtizedes hagyomány, hogy az önkormányzat megajándékozza a Bagolyvár gyermekotthon lakóit. Ezúttal sportszereket kaptak a gyerekek.
Nem lehet elégszer felhívni a figyelmet arra, hogy nagyon sok árva állat él a Győri Állatmenhelyen, akik várják a befogadókat. Többek között ezt a célt szolgálja az Állatok Karácsonya is, amelyet ezen a hétvégén tizenkettedik alkalommal rendeznek meg a menhelyen, 9-től 14 óráig, de a legfontosabb talán az, hogy a sétáltatók boldog pillanatokat szerezzenek a kutyusoknak, és feltöltsék őket szeretettel.
Segíteni mindig jó. Karácsony környékén azonban a szokásosnál is nagyobb a kedv az adakozásra, erre pedig számos lehetőség adódik városunkban is. A győri önkormányzat jóvoltából nem csak a Széchenyi téren, hanem a Baross út 15. szám alatt is találkozhatunk egy jótékonysági faházzal. Utóbbiban civil szervezetek kínálják a finom nedűiket a segíteni szándékozó győrieknek.
Közel 150 csomagot állított össze a győri polgármesteri hivatal, amelyekben a munkatársak által felajánlott adományok találhatók.
A macik keddi átadásával hivatalosan is lezárult a 2019-es Maci Kórház – Menjünk együtt haza! gyűjtés „Sportolók a gyerekekért” akciója, melyben az ETO koordinálásával, sportolók és támogatóik segítségével 3714 maci gyűlt össze a beteg gyerekeknek.
Megkezdődött csütörtökön a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 23. Adni Öröm! élelmiszeradomány-gyűjtő akciója a Spar-csoport több mint 170 üzletében országszerte.
Tíz év után megújul a Kantharosz Gála – jelentették be a szervezők a szerdai sajtótájékoztatón. Új támogató, új helyszín és új koncertélmények várnak 2020. április 16-án a jótékony vendégekre.