Magunk közt Kun Szilviával
A mindig tettre kész Kun Szilvia, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Vöröskereszt vezetője volt Herkely Ákos vendége január 27-én szombaton a Magunk Közt-ben. Az adás már visszahallgatható!
A mindig tettre kész Kun Szilvia, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Vöröskereszt vezetője volt Herkely Ákos vendége január 27-én szombaton a Magunk Közt-ben. Az adás már visszahallgatható!
Negyedik alkalommal is nekivág a Budapest-Bamako Rallynak a győri Garai Zsófi. A mezőny pénteken startol el.
Licitet hirdetett egyedi vb-mezére, és a befolyt összegből egy pázmándfalui leukémiás kislány kezelését támogatja a legjobb magyar női dartsjátékos, Ihász Veronika. A mez végül 200 ezer forintért kelt el, de volt még plusz meglepetés is a történetben.
Néhány napja jelent meg a Fiatalság bolondság című felvétel, amely Korda György és Pixa közös száma, s természetesen Balázs Klári sem hiányozhat belőle. Ugyanakkor nem csupán egy dalról van szó, hanem egy jótékonysági akcióról is, amellyel egy gyermekklinikát támogathatunk.
Akik ismerik a Győri Darts Club világbajnoki kilencedik és Eb-bronzérmes dobóját, tudják, hogy igazi szívember. Most ismét bizonyítja ezt.
Alaptevékenységei teljesítése mellett a rászorulókat is segítette a Mathias Corvinus Collegium (MCC) advent időszakában szerte a Kárpát-medencében - közölte az intézmény vasárnap az MTI-vel.
Lassan itt a karácsony, a Győr Plusz Angyalok pedig a 2023-as adventi időszakban sem unatkoztak. Idén mertünk nagyot álmodni és egy olyan kampányt hoztunk össze, amelyben a megajándékozottak és az angyalok száma megközelítette az ezret. Mutatjuk a részleteket!
Immár hagyományosan karácsonyi meglepetést vitt az EESZI Fogyatékosok Napközi Otthona lakóinak Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő és az Európai Borlovagrend Hungária Konzulátus Győri Legációja. A képviselő és a borlovagok ezúttal 300 ezer fontot adtak át az intézmény gondozottjainak. Az eseményen Simon Róbert Balázs úgy fogalmazott, mindig nagy öröm és feltöltődés megszépíteni a fogyatékossággal élők karácsonyát.
A Győri ETO Hockey Club vezetősége és tagjai adták a december 1. és 24. között zajló Győr+ Angyalok kampányunk utolsó élményajándékát. A ménfőcsanaki Nefelejcs Lakásotthon lakóit látták vendégül a jégcsarnokban.
Több mint 400 győri család asztalán már biztosan lesz meleg étel karácsonykor. Az Európai Borlovagok Győri Legációja csütörtökön közel 1300 kg csirkehúsos termék kiosztásával igyekezett segíteni a rászorulókon.