Pro Bono Program az Audinál
Az Audi Hungaria és a megyei Kereskedelmi és Iparkamara közös projektet indít a kis és középvállalkozók számára. A részletekről pénteken számoltak be résztvevők a kamara székházában.
Az Audi Hungaria és a megyei Kereskedelmi és Iparkamara közös projektet indít a kis és középvállalkozók számára. A részletekről pénteken számoltak be résztvevők a kamara székházában.
Bemutatta új arculatát a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A csütörtöki sajtóeseményen Pintér-Péntek Imre, a szervezet elnöke azt mondta, a kamara üzenete nem változott: összefogással mindent el lehet érni, viszont időnként szükség van ráncfelvarrásra. A színeket, a logót, a betűtípust a tervezés során a 21. század követelményeihez igazították.
Idén is meghirdette a mindig népszerű Ballagási kiállítást a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, de ezúttal is a virtuális térben.
Megkezdődött a Széchenyi István Egyetem őszi szemesztere, elindult a Kamara a vállalkozásokért tantárgy. 2011 óta mondhatni ez már természetes, hiszen a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, az egyetemmel közösen, azóta minden évben meghirdeti a közkedvelt kurzust.
Különleges tulajdonságú padlóburkolat-fejlesztéseiért a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Innovációs Díját nyerte el a Graboplast Padlógyártó Zrt. a 29. Innovációs Nagydíj Pályázaton.
Nem csak a lassan magunk mögött hagyott Covid járvány miatt keres új kitörési lehetőségeket a gazdaságban a megyei kereskedelmi és iparkamara, erről a testület elnöke beszélt a Győr Plusznak. Pintér-Péntek Imre kiemelte, el kell felejteni a kizárólag egy lábon állást a gazdaságban, mert az elmúlt időszak is rámutatott, hogy érdemes több lábon állnia a megyének és a városnak egyaránt. Év eleje óta 10 gazdaságfejlesztési munkacsoport keresi a kitörési lehetőségeket és a fejlesztendő területeket Győr-Moson-Sopronban.
A Kereskedelmi és Iparkamarában mutatták be a Megyei Erőforrástérképet.
Lezárult az idei Győr-Belvárosi Tablóverseny, kedden délelőtt sajtóreggeli keretében adták át a díjat az első helyezetteknek.