Sok jóra ne számítsunk a hétvége időjárását illetően!
Szombaton kifejezetten szeles időre van kilátás, többfelé viharossá fokozódhat az északnyugati szél, vasárnap a legtöbb helyen fagyos reggelre kell készülni.
Szombaton kifejezetten szeles időre van kilátás, többfelé viharossá fokozódhat az északnyugati szél, vasárnap a legtöbb helyen fagyos reggelre kell készülni.
Döntően erősen felhős lesz az ég átmeneti szakadozásokkal. Összességében többfelé valószínű időszakos eső, zápor, de napközben nagyobb területen lehet hosszabb csapadékszünet.
A következő napok időjárását az egymás után érkező frontok alakítják majd. Hétfőn sok felhő lesz felettünk, időnként több tájegységünkön is kialakulhat kisebb eső.
Hamarosan vége az ősznek, de valljuk be, eddig nem igazán mutatta a szigorúbb arcát. Az előttünk álló héten sem lesz túlságosan alacsony a hőmérséklet és a napot is láthatjuk majd.
A városban is sok bringás kitart a közlekedési eszköze mellett a hideg időszakban. Nekik gyűjtöttött hasznos tanácsokat a kreszvaltozas.hu oldal, amelyeket mindenképp érdemes megfogadni.
Továbbra is erőteljes a nyugat-keleti áramlás Európa fölött, amellyel egymás után érkeznek a ciklonok és frontjaik a szárazföld középső, illetve keleti területe fölé. Emiatt mozgalmas, változékony idő a jellemző.
Újra feltündökölhet az aurora borealis, éjfélre már nagy területen kiderül az ég – írja az idokep.hu.
Péntek után szombaton is tart az igazi őszi időjárás, amikor az ember legszívesebben bekuckózna és nem hagyná el a lakást. Nos, valóban, felhős, szeles, helyenként zivataros időre van kilátás.
Pénteken igazi őszi, borongós időre készülhetünk, szóval jobb, ha senki nem felejti el elvinni magával az esernyőjét...
Bár az éjjel esett az eső, szerdán napközben többnyire napsütéses időre számíthatunk november 8-án, szerdán.