Házasság hete idén is
Immár tizenötödik alkalommal rendezik meg Magyarországon a Házasság hetét. Az országos rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, valamint hogy segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.
Ismét minősített címet kapott az egyetemi könyvtár
Másodszor szerzett minősített címet a Széchenyi Egyetem Könyvtára és Levéltára. A rangos elismerést az intézmény képviselői a múlt szombati Kultúra Napján megrendezett budapesti díjátadó gálán vehették át. Ebben az évben az országban a minősített könyvtári címet, amely 5 évre szól mindössze hat könyvtár kapta meg.
Győrben a ping-pong is otthon van
Az év egyik legfontosabb utánpótlás asztalitenisz világversenyét rendezi Győr júniusban. Az eseményre közel ezer részvevőt várnak.
Egy dráma, mely kimaradt a történelemkönyvekből
Pannonhalmán közönségtalálkozóval egybekötött filmvetítésen nézhették meg péntek este az érdeklődők a nemrégiben bemutatott Magyar Passió című filmdrámát. Az esten a film rendezőjétől és főszereplőjétől, Eperjes Károlytól, valamint Várszegi Asztrik emeritus főapáttól is kérdezhettek a megjelentek a Kazinczy Ferenc Művelődési Házban.
Átlátható, könnyen kezelhető a NAV honlapja
Teljesen megújult a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapja.
Motoros kiállítás és előadás a Rómerben
Két világhírű magyar motoros felfedezőről Sulkowsky Zoltánról és Bartha Gyuláról nyílt különleges kiállítás a Rómer házban. A tárlat bemutatja a két kalandor több éven át tartó világ körüli útját. Ők voltak az elsők, akik az 1920-as, 30-as években motorral megkerülték a Földet, összesen 170 ezer kilométert tettek meg.