Megállási tilalom: újrafestik a parkolókat az Ikva utcában
Megállási tilalom lesz a héten Marcalvárosban, az Ikva utca északi, vagyis a város felé eső szakaszán. Erről a körzet önkormányzati képviselője számolt be a Győr+ Médiának. Borsi Róbert kiemelte, korábban megígérte a környéken élőknek, hogy amint mód nyílik rá, újrafestik a parkolóhelyeket, melyek felfestése az elmúlt években teljesen lekopott. A tervek szerint szerdán, csütörtökön és pénteken, három szakaszon dolgoznak majd a szakemberek, addig lezárják a parkolóhelyeket az érintett területeken.
Ismét kiváló hangulatban telt el a Pinnyédi Hídpiknik
Ahogy arról ma már beszámoltunk, második alkalommal rendezték meg szombaton a Pinnyédi Hídpikniket.
Felavatták a gyönyörű kaput
Magyarország születésnapján felavatták azt a faragott kaput, mely a Győrt Pannonhalmával összekötő kerékpárút felett ível át a győrújbaráti bekötő út magasságában.
Ünnepi koszorúzás Győrben
Ma országszerte az államalapításra emlékeznek. Győrben a Bécsi kapu téri Szent István szobornál tartottak koszorúzást.
Kordáékkal bulizott Győr az első napon
Ma délután hivatalosan is megkezdődött az augusztus 20-i ünnepi programsorozat Győrben, amely idén három napos lesz.
Kitüntetések a megyei díszközgyűlésen
A Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat díszközgyűlésen emlékezett meg Szent István királyról és a magyar államalapításról. Az Esterházy-palotában megtartott ünnepségen átadták a megye legrangosabb kitüntetéseit.
Eseménydús a polgári védelmi tábor
Már 26. alkalommal rendezték meg idén a Polgári Védelmi Tábort Győrújbaráton. A táborozók nagy része évről-évre visszatér, hiszen egy héten át számos programlehetőség várja itt a fiatalokat. Csütörtökön a katonák tartottak bemutatót, a gyerekek pedig egy rögtönzött testnevelés órán is részt vehettek. Csepi László, a tábor vezetője szerint ez az egyetlen olyan tábor, ahogy egy héten keresztül minden rendvédelmi szervvel közelről is megismerkedhetnek, továbbá kipróbálhatják az eszközeiket is. Rendőrök, búvárok, polgárőrök, katonák, és a tűzoltók is bemutatkoztak, pénteken pedig a mentősök zárják a sort.