Tájékoztatás
Az alábbiakban Nagyné dr. László Edit Győr Megyei Jogú Város Jegyzőjének tájékoztatását tesszük közzé, változtatást nélkül.
Az alábbiakban Nagyné dr. László Edit Győr Megyei Jogú Város Jegyzőjének tájékoztatását tesszük közzé, változtatást nélkül.
Csöndes Lászlóné, a Bácsai Gyöngyvirág Nyugdíjasklub vezetője a városrész szolgálatáért díjban részesült fáradhatatlan és áldozatos munkája elismeréseként.
A nyár számos kikapcsolódási lehetőséget rejt magában, az egyik leginkább a fürdőzés. Nem árt azonban tudni, hogy nem mindegy, hol csobbanunk. Győrben a Városrendészet munkatársai is sokat tesznek azért, hogy nyugodtan teljenek a kánikulai napok.
Több olvasónk jelezte a Katód és Holenda Barnabás utcák új társasházaiból, hogy gyerekekkel, babakocsival csak az úttesten, balesetveszélyesen tudnak közlekedni a kiserdő felé, ugyanis hiányzik a járda. Rózsavölgyi Lászlót, Marcalváros II. önkormányzati képviselőjét arról kérdeztük, hogy van-e megoldás a problémára?
Adyváros rohamléptekben fejlődik, pár száz méterre egymástól két nagyberuházás is zajlik a lakótelepen. Erről beszélt a Konkrétban Radnóti Ákos alpolgármester.
Az alpolgármesteri vizit csütörtöki vendége dr. Pergel Elza volt. A Győr+ Rádió reggeli műsorában szó esett arról, ki mennyi időt töltött el egy munkahelyen, hogy lehet kikapcsolódni és több aktuális téma is előjött.
A Semmelweis Nap alkalmából a Városháza Dísztermében köszöntötték az egészségügyi és a szociális szféra idei kitüntetettjeit.
A gondos gazda nemcsak kedvence életkörülményeire, hanem a tartásával kapcsolatos adminisztrációra is odafigyel!
Tűz keletkezett június 21-én, a déli órákban, Győrben, az Ifjúság körút 84. szám alatti épületben az egyik első emeleti, önkormányzati tulajdonú bérlakásban. Nem sokkal ezelőtt közleményt adott ki a Győr-Szol Zrt., Radnóti Ákos alpolgármester pedig hivatalos Facebook-oldalán adott tájékoztatást a kialakult helyzetről és az önkormányzati intézkedésekről.
A vakáció a szabadság érzését hozza el a fiatalok számára. A jó időben csábítanak a szórakozási lehetőségek, ám nem mindegy, hol és mit tesznek a tizennyolc éven alattiak. Leginkább önmaguk miatt jó, ha óvatosak. Ebben segítettek most hétvégén az egyenruhások, akik a belvárosban ellenőriztek.