Hirdetés
Címke: Győri önkormányzat
Hirdetés
Papp Zsolt 2020.02.17.

Hazatértek a DAC-pályára

Az idén negyven éves létesítmény a közelmúltban a győri önkormányzat tulajdonába került. Hogy a DAC színeiben sportoló fiatalok ismét birtokba vehessék a sportpályát, az önkormányzat a DAC-Utánpótlás FC működtetésébe adta azt.

Győr+ 2020.02.14.

Radnóti Ákos továbbra is felel a városüzemeltetésért

A városüzemeltetés egy olyan kényes terület, amit mindig lehet jobbá és még jobbá tenni. Második alpolgármesteri ciklusát kezdi meg Radnóti Ákos, aki Adyváros egy részének önkormányzati képviselője tíz éve, háromszor választották meg. A korábbi meglévő feladatkörei, mint a városüzemeltetés és a társadalmi szervezetekkel való kapcsolattartás mellé két új feladatot is kapott: a nemzetközi kapcsolatok, illetve a környezetvédelem ügyeit.

Zoljánszky Alexandra 2020.02.13.

„Elsősorban feladatokat vállalunk és nem pozíciókat”

Dr. Dézsi Csaba András polgármester új feladatokat szán a fiatal politikusnak: a közgyűlés ifjúságpolitikáért és egyetemfejlesztésért felelős tanácsnoknak választotta meg. Emellett folytatja az oktatást a Széchenyi-egyetemen, s azt reméli, az eddig íróasztalban pihenő ötletekből, kutatási tervekből is többet megvalósíthat.

Zombai-Kovács Ákosa 2020.02.05.

“Győrért dolgozom, csak még határozottabban.”

Második ciklusát kezdte meg alpolgármesterként Radnóti Ákos, aki a következő időszakban a városüzemeltetés mellett, a nemzetközi kapcsolatokért és a környezetvédelemért is felel.

Zombai-Kovács Ákos 2020.02.03.

Új stílus, új lendület, új alpolgármesterek

Még csak a pénteki közgyűlésen iktatták be hivatalosan, de máris új stílust, új lendületet és új alpolgármestereket hozott Győr új polgármestere.

Győr+ 2020.01.31.

„Nem ülök a babérjaimon”

A pénteki közgyűlésen tette le polgármesteri esküjét dr. Dézsi Csaba András. Az új polgármesterrel munkastílusáról, a kampányban szerzett tapasztalatairól, s a jövőről beszélgettünk.

Győr+ 2020.01.31.

Letette a polgármesteri esküt dr. Dézsi Csaba András

„A mai életem egyik legfontosabb napja. Azonban orvosként hozzászoktam, hogy hiába az ünnepnap, nem állunk meg, hanem munkával folytatjuk tovább” – hangsúlyozta eskütételét követően dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere pénteken, a városháza dísztermében tartott közgyűlésen, amelyen alpolgármestereket is választottak.

Győr+ 2019.12.19.

Ünnepi fogások három család asztalán

Folytatva a korábbi évek hagyományait, az idén is három rászoruló család számára készül el a komplett karácsonyi menü, míg a süteményekről önkormányzati képviselők feleségei gondoskodnak.

Győr+ 2019.12.11.

2020-ban is a város dinamikus fejlődése a cél

A 2019-es esztendő a városfejlesztés szempontjából egy sikeres év volt, és a célunk az, hogy 2020 még sikeresebb legyen – jelentette ki dr. Fekete Dávid és Radnóti Ákos azon az eseményen, amelyen az év értékelése mellett a sajtó munkáját is megköszönték. Az alpolgármesterek január 26-ra is előre tekintettek.

Hirdetés
likeold
a fb oldalunkat