Táborozók a Győr Plusz Székházban
A nyári táborozási időszak nem múlhat el a Győr Plusz Média tábor nélkül. Bár az idei szervezést is megzavarta a koronavírus, de az enyhítéseknek köszönhetően egy turnust azért sikerült elindítani.
A nyári táborozási időszak nem múlhat el a Győr Plusz Média tábor nélkül. Bár az idei szervezést is megzavarta a koronavírus, de az enyhítéseknek köszönhetően egy turnust azért sikerült elindítani.
A Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) rendes közgyűlését tartotta július 16-17-én Székesfehérváron.
Az akciót a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei a főút győri szakaszára összpontosították.
A Széchenyi István Egyetemet választani lehetőséget, kihívást és büszkeséget jelent – ezt mutatja be a cikksorozat, amelyben egyetemi polgárok mondják el, miért szeretnek az intézményben tanulni és/vagy dolgozni. Madarász Klaudia építőmérnöki szakos hallgató szerint a széchenyis diploma önmagában is jó ajánlólevél a pályakezdőknek.
Eredményes volt a Gazdaságvédelmi Akcióterv első két fázisa, sikerült a koronavírus-járvány által veszélybe sodort munkahelyeket megmenteni és a megszűnők helyére újakat teremteni, de még nem dőlhetünk hátra.
Az Arrabona Városvédő Egyesület tagjai idén is nyár végén vágnak neki a több mint ezer kilométeres útnak Csángóföldre, Lábnyikba. Az ott működő magyar központból helyi tanítók segítségével jutnak el az adományok a falvakba.
Szent Benedek szobra és a Pax (béke) felirat fogadja az érkezőt a Széchényi téri Szent Mór Bencés Perjelség Rendházának bejáratánál, ahol a megújult portát és boltot szerdán mutatták be a sajtó képviselőinek.
Amennyiben az időjárási körülmények engedik, július 15-én, szerdán földi kémiai szúnyoggyérítést végeznek Győr területén. Az erre alkalmas melegködös illetve ULV technológiával működő berendezések a tervek szerint a késő esti órákban dolgoznak.
A négy kisgyermek, Luca, Kata, Boti és Bence szomszédok Szabadhegy egyik utcájában. A két testvérpár olyan jó barátok, hogy közösen nyitottak egy mini kézművesboltot.