Így temettek őseink
A Régészet Napján új kiállítás nyílt az Esterházy-palotában, mely a régmúlt időkből, a bronz- és vaskor temetkezéseiből ad válogatást. A nagyszabású tárlat megnyitóján Székely Zoltán, a Rómer Múzeum igazgatója köszöntötte a megjelenteket, köztük Dr. Szende Lászlót, a KIM Múzeumi Főosztályának vezetőjét.
Cziráki emléktábla a Révaiban
Mától tábla őrzi Cziráki Lajos festő- és grafikusművész emlékét a Révai Miklós Gimnáziumban. Az emléktábla megálmodói egykori tanítványai, akik a megvalósítást Lebó Ferenc szobrászművészre bízták.
Kocsis Zoltánra emlékezünk
Kocsis Zoltán születésének évfordulóján, május 30-án ünnepeljük a Magyar Klasszikus Zene Napját. Emléke és szellemi öröksége előtt tisztelegnek az idei eseménysorozathoz csatlakozó társulatok, köztük a Győri Filharmonikus Zenekar is.
Közlekedik a család
Közlekedésbiztonsági vetélkedőre hívták a szülőket és a gyermekeket szombat délelőtt a rendőrök. A nyertes család továbbjut az országos döntőbe, ahol a fődíj egy Škoda személygépkocsi. Számos egyéb ajándék is várja a nevezőket, ám az is nyer, aki nem kap tárgyjutalmat. Jobban, ügyesebben, megfontoltabban fog közlekedni, ráadásul közös élményekkel gazdagodik a család.
Először rendeztek gyermeknapot Ménfőcsanakon
Ugrálóvárak, bohóc, hangszersimogatás, fagyi és lángos és sok minden más várta a kicsiket május utolsó szombatján Ménfőcsanakon. A Bezerédj-kastély előtti parkban hagyományteremtő céllal először szerveztek gyermeknapot.
Szentiváni Fesztivál: Mr. Rickkel kezdődnek a ma esti koncertek
DJ Bobo, az East 17, DJ. Domonique és Mr Rick a Szentiváni Fesztivál mai kínálatában!
A Győr+ kérdez, a képviselő válaszol: Radnóti Ákos
A Grabo-sátort egy modern sport- és szabadidő-komplexummá építik át, a környéken élők azonban azon aggódnak, hogy az építkezéssel végleg megszűnik a sátornál a parkolási lehetőség, és a majdani koncertek zavarni fogják az ott lakók nyugalmát. Radnóti Ákost, a terület önkormányzati képviselőjét kérdeztük, jogosak-e az adyvárosiak félelmei?
Egy teljes hétvége az édes csábítás jegyében
Az ország legnagyobb édességfesztiválja ezen a hétvégén Győrben csábít kalandokra.
Dj. Dominique is ott lesz a Szentiváni Fesztiválon!
A Szentiváni Fesztiválon, szombaton este az East 17 és DJ Bobo között DJ Dominique is színpadra lép. A népszerű magyar dj-t kérdeztük, hogy készül a fellépésre.