Szigorodó energetikai követelmények
Az Európai Unió az összes energiafogyasztás 11 százalékos csökkentését tűzte ki célul.
Az Európai Unió az összes energiafogyasztás 11 százalékos csökkentését tűzte ki célul.
Manapság már nincsen olyan szülő, aki ne hallott volna a babaúszásról, egyre többen iktatják be ezen vizes foglalkozásokat heti programjukba.
A tavalyi számok azt mutatják, az unió átlagánál jobban növekedett a magyar gazdaság.
Izgalmas kirakós játékra hívja nézőit a Győri Nemzeti Színház.
Az idén negyven éves létesítmény a közelmúltban a győri önkormányzat tulajdonába került. Hogy a DAC színeiben sportoló fiatalok ismét birtokba vehessék a sportpályát, az önkormányzat a DAC-Utánpótlás FC működtetésébe adta azt.
Bár sikeresen teljesítették egyetemi tanulmányaikat, a tanulást nem szabad abbahagyniuk, annyira gyorsan változik a világ – ez az üzenet is elhangzott a győri Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Karának, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karának, valamint a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karának közös diplomaátadó ünnepségén szombaton.
30 diák 7 csapatban mérte össze tudását a győri Révai Miklós Gimnáziumban megrendezett Középiskolások Egyetemi Innovatív Versenyének (KEVIN) idei második, győri döntőjén.
Az utóbbi évek leggyengébb évkezdését hozta 2020 az ingatlanpiacon.