Gazdasági verseny

Kreatív ötletgyár a KEVIN győri döntőjén

Fotó: BGE
Győr+
2020.02.16. 08:43

30 diák 7 csapatban mérte össze tudását a győri Révai Miklós Gimnáziumban megrendezett Középiskolások Egyetemi Innovatív Versenyének (KEVIN) idei második, győri döntőjén.

A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) pályaorientációs programja keretében meghirdetett idei verseny második regionális döntőjét a Vas Megyei SZC Tinódi Sebestyén Gimnáziuma és Idegenforgalmi, Vendéglátói Szakképző Iskolája „Reményteli Esetek” nevű csapata nyerte meg Sárvárról „Tabu óra” ötletével.

A versenyen a BGE konzorciumi partnere, a HUNGARNET Egyesület „Mesterséges Intelligencia nyílt napot” szervezett, melynek keretében az alapvető LEGO programkészítési elemek elsajátítása mellett LEGO robot bemutatót is láthattak a diákok.

A BGE a 2018-as siker után, tavaly ősszel második alkalommal hirdette meg a versenyt, amelyre közel 80 csapat jelentkezett szerte az országból. A megmérettetés online fordulójában gazdasági témájú esettanulmányokat oldottak meg és prezentációt készítettek a résztvevők. A továbbjutott csapatok idén három regionális döntőn (az első dunaújvárosi után február 15-én Győrben és 29-én Szolnokon) mérik össze tudásukat.

A Révai Miklós Gimnáziumban megrendezett döntőt a Vas Megyei SZC Tinódi Sebestyén Gimnáziuma és Idegenforgalmi, Vendéglátói Szakképző Iskolája „Reményteli Esetek” nevű csapata nyerte meg Sárvárról „Tabu óra” ötletével.

Második helyen a Révai Miklós Gimnázium „Tajgetosz túlélői” nevű csapata végzett a „Tuti tutor” nevű tudásmegosztó weboldal ötletével, míg a harmadik helyet a ZSZC Keszthelyi Közgazdasági Szakgimnáziuma „Pénznyelők” nevű csapata egy játszósátor ötletével szerezte meg.

A versenyre olyan ötlettel kellett érkezniük a csapatoknak, amely az őket érintő valós problémára keresett hatékony megoldást. A legtöbb ötlet/probléma a környezetükkel és a közösségükkel volt kapcsolatos.

A diákok egy kreatív ötletgyáron, egy Hackathon jellegű innovációs versenyen vettek részt és dolgozták ki hozott ötletüket. A jelenlévők új üzleti gondolkodásmóddal ismerkedhettek meg és beleáshatták magukat a business model canvas – üzleti tervek világába, illetve a pitch előadásmódban is kipróbálhatták prezentációs készségeiket. A megmérettetés célja az volt, hogy minél inkább felszínre hozzák a fiatalok kreativitását. A versenyen a diákok felkészülését és munkáját szakmailag elismert mentorok segítették. Idén újdonságként LEGO programozással is megismerkedhettek a diákok.

Az első helyezett csapat instant fényképezőgépeket filmekkel, a második helyezettek bluetooth-os hangszórókat, míg a harmadik helyezett csapattagok powerbankokat és bögréket vihettek haza.

Dr. Dietz Ferenc, a BGE kancellárja a verseny kapcsán elmondta: “A KEVIN versenyen eddig több mint félezer középiskolás diák mérte össze tudását az elmúlt év során az ország minden szögletéből. Az idei kihívás újdonsága, hogy az induló csapatok kipróbálhatják magukat LEGO játékok programozásában és így is bizonyíthatják kreativitásukat és problémamegoldó képességeiket. Meggyőződésem, hogy a fiatal generációknak a gazdasági, üzleti képzések iránti érdeklődése legjobban személyes találkozások keretében, innovatív eszközök és játékok bevonásával kelthető fel.” 

Telekes Annamária, a Révai Miklós Gimnázium és Kollégium intézményvezető-helyettese hozzátette: „Megtisztelő számunkra, hogy házigazdái lehetünk a KEVIN verseny győri regionális döntőjének. Örömmel vállaltuk a BGE részéről érkező felkérést, hiszen a kezdetektől, 2017 szeptemberétől részt veszünk a pályaorientációs projektben, és tavaly a dunaújvárosi regionális döntőt az induló 3 csapatunkból a „Road to szelfibot” elnevezésű csapat nyerte meg. Diákjaink olyannyira inspirálónak találták a versenyt, hogy idén is neveztek, és 2 csapatunk bejutott a döntőbe.”

Forrás, fotók: Budapesti Gazdasági Egyetem
TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #Oktatás |