Véget ért az édes finomságok hétvégéje
Sokan voltak kíváncsiak a Győr belvárosában megrendezett édes forgatagra, ahol három napon keresztül a süteményeké volt a főszerep.
Sokan voltak kíváncsiak a Győr belvárosában megrendezett édes forgatagra, ahol három napon keresztül a süteményeké volt a főszerep.
A szervezők azt szeretnék, ha újra élettel telne meg Győr városának hajdani piac utcája.
Egyre többen kerékpároznak Győrben, a koronajárvány idején a korábbinál is többen pattannak kétkerekűre, hogy azzal menjenek iskolába vagy munkába.
Győr-Moson-Sopron megyében a hetedik évfolyamos lányok több mint 80 százalékának igényelték a szülei idén a méhnyak rákot okozó, humán papilloma vírus elleni ingyenes védőoltást. Ez az elmúlt hat év legjobb adata.
Tizenötmillió forintból fejlesztették tovább a Mosoni-Duna holtágát Győrben. A győri önkormányzat és a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetségének közös finanszírozásában kitisztították a területet, két kilométeres szakaszon meghosszabbították a parti sétányt, felújították a sólyázókat, valamint a csónakkikötőket.
A műsor nézői betekintést nyerhetnek a digitális fotózás világába, legyen az portré-, makró- vagy tájképfotózás.
Itt van az ősz, itt van újra, vele pedig elérkezett a betakarítás időszaka is.
A Vakok és Gyengénlátók Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete a napokban rendezte meg hagyományos, kulturális vetélkedőjét. A szervezetnek a koronavírus járvány miatt sok programja elmaradt idén, ezért is szerették volna most mindenképpen megtartani a rendezvényt, természetesen a járványügyi előírásokat szigorúan betartva.
Figyelemfelhívó felfestést kaphatnak a gyalogos-átkelőhelyek Győrben az iskolák és óvodák környékén. Az első burkolati jelek felfestését csütörtökön reggel végezték el a szakemberek.