Nyári nyitvatartási rend a köztemetőkben
Hétfőtől a nyári nyitvatartási rend szerint látogathatók a győri köztemetők.
Hétfőtől a nyári nyitvatartási rend szerint látogathatók a győri köztemetők.
A húsvéti volt az első hosszú hétvége az idei évben, most pedig következik a második: a május 1-jétől, péntektől kezdődő és május 3-ig, azaz vasárnapig tartó. Következzenek a városi szolgáltatásokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalók.
Az elvirágzott hagymás növényeket kiszedik, az előkészített virágágyakba pedig májustól egynyári virágok kerülnek.
Az egészségügyi vészhelyzet ideje alatt is fokozottan ellenőrzi a hulladéklerakás szabályainak betartását a hulladékkommandó. A Győr-Szol Zrt. biztonsági csoportja, a győri közterület-felügyelet dolgozói és a városi rendőrkapitányság közreműködői az elmúlt hetekben is szemmel tartották a szelektív hulladékgyűjtő szigeteket, a közterületeket, hogy lehetőleg tetten érjék a szabálytalankodókat, az illegális hulladékelhelyezőket.
A veszélyhelyzet ellenére a Győr-Szol továbbra is teljes kapacitással dolgozik a város tisztán és rendben tartásán.
A GYHG Nonprofit Kft. hosszú távon biztosítani kívánja a szolgáltatási területén lévő hulladékudvarok működését. Ennek érdekében korábban döntést hozott arról, hogy a hulladékudvarok területén egyszerre egy ügyfél tartózkodhat. Ez az intézkedés jelentősen megnövelte bizonyos időszakokban a várakozási időt. A várakozási idő csökkentése érdekében ezen a területen a szolgáltató enyhítéseket vezet be.
A földi kémiai szúnyoggyérítés hatékonyságának növelése érdekében a Győr-Szol Zrt. bővítette gépparkját, amivel megpróbálják felvenni a kesztyűt a bevezetett korlátozások ellenére.
A GYHG Nonprofit Kft. a közegészségügyi vészhelyzetre való tekintettel megkezdte Győrben a szelektív hulladékgyűjtő szigeteken található edények külső fertőtlenítését. A szolgáltató munkatársai város területén található valamennyi gyűjtőt rendszeresen fogják tisztítani.
A Győr-Szol Zrt. szerda reggel megkezdte a biológiai szúnyoglárva-gyérítést. Erről bővebben Ozsvárt Tamás, a szolgáltató szóvivője és Radnóti Ákos alpolgármester beszélt a Győr+ Médiának.
A Győr-Szol Zrt. városüzemeltetési és kivitelezési igazgatóságának koordinálásában, a városüzemeltetési alapfeladatok ellátása részeként a kihirdetett egészségügyi vészhelyzetben is zajlik a városban a közterületi fűnyírás. A munkát szükséges elvégezni, hiszen a hetek múlásával egyre nagyobb lenne a fű növedéke, ami a későbbiekben jelentősen megnehezítené a szolgáltató munkáját.