Lányukat, vejüket is befogadták, erőszak lett a vége
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival és feleségével szemben, akik beköltöztek a nő szüleihez, majd bántalmazták az idős szülőket.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival és feleségével szemben, akik beköltöztek a nő szüleihez, majd bántalmazták az idős szülőket.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy fiatal nővel szemben. Az elkövető súlyosan traumatizált gyermekkorától kezdődően kábítószerekkel élt, mellyel összefüggésben tavaly nyáron késsel támadt hozzátartozóira, majd ismeretlenekre.
Az ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állított egy férfit, aki 80.000 forintot fogadott el azért, hogy munkaköri kötelességét megszegve, a szennyes ruhák közé rejtve bejuttasson egy mobiltelefont az egyik büntetés-végrehajtási intézetbe.
Az ügyészség vádat emelt három férfival szemben több tucat vagyon elleni bűncselekmény és a hozzá kapcsolódó pénzmosás miatt.
Az ügyészség vádat emelt egy 36 éves férfi ellen, aki 2024 szeptemberében szikével rabolt ki egy dohányboltot.
Az ügyészség vádat emelt két férfival szemben, akiknek gondatlansága miatt egy 60 kg –os kutya a társasházuk udvarán megtámadott egy idős hölgyet és a négy éves unokáját. A néninek súlyos, a kislánynak koponyatöréssel, agyzúzódással járó életveszélyes sérüléseket okozott a kutya.
Az ügyészség vádat emelt egy nővel szemben, aki postavezetőként károsított meg egy webáruházat – áll a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség Közleményében.
A Győri Járási Ügyészség 12 alkalommal elkövetett lopási cselekmény miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki őrizetbe vételét, majd szabadon engedését követően nem hagyott fel cselekményeivel. Immáron fogva tartása mellett van folyamatban ellene a büntetőeljárás.
Az ügyészség indítványára a bíróság két személynek a letartóztatását rendelte el fegyveresen elkövetett emberrablás előkészülete miatt ellenük folyamatban lévő bűnügyben.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt két nő és egy férfi ellen, akik szexuális szolgáltatás ígéretével csaltak ki pénzt a sértettektől, majd amikor megpróbálták visszaszerezni a péntz egyikőjüket meg is verték