Nem hagyta abba az üdítők lopkodását, és kerékpárokkal folytatta a sort

Győr+ Illusztráció: Depositphotos
2025.05.05. 07:50

A Győri Járási Ügyészség 12 alkalommal elkövetett lopási cselekmény miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki őrizetbe vételét, majd szabadon engedését követően nem hagyott fel cselekményeivel. Immáron fogva tartása mellett van folyamatban ellene a büntetőeljárás.

A megállapított tényállás szerint a jelenleg 38 éves férfi kilenc alkalommal ment be egy győri sportközpontba, ahonnan egy eset kivételével mindig üdítőitalokat, söröket tulajdonított el a leláncolt hűtőszekrényből. A kilencedik alkalommal a hatóságok őrizetbe vették, de letartóztatására nem került sor.

Három hónappal később eltulajdonított egy lezárt kerékpárt, amit még ugyanazon a napon egy másik kerékpár eltulajdonításánál a helyszínen hagyott. Ezt követően még egy kerékpár eltulajdonítására került sor a részéről.

A férfi a sportcsarnok sérelmére összesen 745.785 forint kárt okozott, a három kerékpár eltulajdonításával pedig összesen 195.000 forint lopási kárt hagyott hátra.

Az ügyészség az elkövetőt hat rendbeli lopással vádolta meg, vele szemben négy és fél évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A végül letartóztatott, jelenleg jogerős szabadságvesztés büntetését töltő férfival szemben az ügyészség arra is indítványt tett, hogy a bíróság a korábbi felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is rendelje el vele szemben.

Az érdemi döntést az ügyben várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Forrás: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség

Illusztráció: Depositphotos