Furgon, fegyver, fenyegetés: emberrablást készítettek elő

Győr+ Illusztráció: depositphotos.com
2025.04.30. 10:45

Az ügyészség indítványára a bíróság két személynek a letartóztatását rendelte el fegyveresen elkövetett emberrablás előkészülete miatt ellenük folyamatban lévő bűnügyben.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség ügyeleti intézkedésként benyújtott letartóztatási indítványa szerint megalapozott a gyanú arra nézve, hogy a 17 éves és a 48 éves terhelt az elmúlt hetekben telefonon is és személyes találkozó keretében is megállapodtak egymással arra nézve, hogy Budapesten egy furgonba behúzva el fognak rabolni egy embert, amely cselekményhez a fiatalkorú fogja biztosítani a járművet, a sofőrt és a fegyvert. A terv szerint a tartozása miatt a furgonba behúzott sértettet „megkocsikáztatják”, fejéhez fegyvert szorítanak, majd miután a követelésüket teljesítette, szabadon engedik és a bevételt egymás között elosztják.

A gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmény büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés.

A bíróság az ügyészség érvelését elfogadva elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását az eljárás befolyásolásának és az előkészített bűncselekmény befejezésének veszélyére hivatkozással.

Forrás: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség
Illusztráció: depositphotos.com