Meghalt Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa
Benkő László három nappal ezelőtti halála után a legendás együttes újabb tagja távozott.
Benkő László három nappal ezelőtti halála után a legendás együttes újabb tagja távozott.
Az ikonikus előadó még 70-ik születésnapján a Győr+ Médiának adott exkluzív interjúban beszélt többek között a győri kötődéséről is.
Nem kevesebb, mint 52 éven át oktatott szeretett iskolájában. Kimagasló szaktudását, emberségét más iskolák vezetői és tanárai is elismerték.
Hosszantartó betegség után, életének 73. évében november 13-án meghalt Szohár Ferenc gyártásvezető, producer, egyetemi tanár - tájékoztatta a család hétfőn az MTI-t.
Meghalt négy amerikai katona és a tolmácsuk vasárnap egy út mentén elhelyezett pokolgép robbanásában az északkelet-szíriai Haszaka tartományban - közölte a SANA szíriai állami hírügynökség.
Kátai Zoltán énekmondó, népzenész, zeneszerző ezer szállal kötődött Győrhöz, az itt élő barátaihoz, a fellépéseivel, az előadásaival a város zeneértő közönségéhez.
Elhunyt életének 68. évében Szőcs Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, újságíró - közölte közösségi oldalán a Magyar PEN Club, amelynek 2011 óta az elnöke volt.
Meghalt 75 éves korában Ken Hensley, a Uriah Heep brit rockegyüttes egykori billentyűse - írta a BBC hírportálja.
Felvonják, majd félárbócra eresztik Magyarország nemzeti lobogóját ma reggel a Parlament előtt az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése, a szovjet csapatok bevonulásának évfordulóján az áldozatokra emlékezve. A Terror Háza Múzeumnál és a Szent István-bazilikánál gyertyát gyújthatnak a megemlékezők a nemzeti gyásznapon.
A győri kampusz, valamint egykori munkatársak és hallgatók búcsúznak.