Idős kora okozta II. Erzsébet halálát
"Idős kor" okozta II. Erzsébet királynő halálát a csütörtökön nyilvánosságra hozott halotti bizonyítvány szerint.
"Idős kor" okozta II. Erzsébet királynő halálát a csütörtökön nyilvánosságra hozott halotti bizonyítvány szerint.
59 éves korában elhunyt Coolio, polgári nevén Artis Leon Ivey Jr., a kilencvenes évek egyik meghatározó amerikai rappere.
Végső búcsút vesznek hétfőn II. Erzsébet királynőtől. Az egész napos szertartássorozaton több száz magas rangú hazai és külföldi meghívott lesz jelen, köztük állam- és kormányfők, valamint az európai monarchiák uralkodói.
Győr Szent László-díjas orgonaművésze, a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola nyugalmazott igazgatója, a Nagyboldogasszony-székesegyház és a Szent Rókus-plébániatemplom egykori orgonistája 81 éves korában szeptember 12-én türelemmel viselt, hosszan tartó súlyos betegség után hunyt el.
Meghalt Jean-Luc Godard Oscar-díjas filmrendező, a francia újhullámos mozi keresztapja, aki a hatvanas években tabutémák feldolgozásával és újszerű technikák alkalmazásával forgatta fel a filmművészetet.
Ötvenegy éves korában elhunyt Hollós Zsolt.
Huszonegy éve már, amikor nem csak Amerika, hanem az egész világ sokkhatás alá került. Ekkor történt ugyanis az al-Kaida terrorszervezet összehangolt öngyilkos merényletsorozata az Egyesült Államok ellen. Az Ikertornyok összedőltek, rengeteg emberélet veszett oda és az emberekben örökre megingott a béke és a biztonság érzése. Emlékezzünk ma is arra a napra, az áldozatokra és a hősökre.
Elindult vasárnap a néhai brit uralkodó, II. Erzsébet királynő koporsóját szállító és kísérő járműkonvoj a királyi család nyári rezidenciájáról, a skóciai Balmoral kastélyából.
Szeptember 19-én vesznek végső búcsút II. Erzsébet királynőtől - jelentette be szombaton a Buckingham-palota.
A Vadász Ágnessel készült portréműsorral, valamint az általa narrált több száz dokumentumfilm egyikével emlékezik a 79 éves korában elhunyt Kazinczy- és Wacha Imre-díjas egykori rádióbemondóra, a Montágh Testület elnökére a közmédia - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája szombaton az MTI-vel.