Nem tudta eladni az aranynak mondott gyűrűt: törni-zúzni kezdett
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 20 éves férfi ellen, aki Győr belvárosában garázdálkodott azért, mert nem tudta eladni az aranynak mondott gyűrűjét.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 20 éves férfi ellen, aki Győr belvárosában garázdálkodott azért, mert nem tudta eladni az aranynak mondott gyűrűjét.
A győri nyomozók befejezték a 34 éves székesfehérvári férfi ellen indított büntetőeljárás vizsgálatát, aki egy lépcsőház ajtajának üvegét betörte, és a lakókat inzultálta.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság befejezte egy 65 éves nővel szemben garázdaság vétsége elkövetése miatt indult büntetőeljárás vizsgálatát.
Egy győri szórakozóhely előtt bántalmazta feleségét egy vendég, majd a nőt védelmező biztonsági őröket is megfenyegette.
A csornai rendőrök egy bágyogszováti párt hallgattak ki gyanúsítottként, akik – húszfős rokonságukkal együtt – kövekkel dobálóztak, és vasrudakkal, botokkal fenyegettek egy másik családot.
A rendőrök befejezték a vizsgálatot a Mosonmagyaróváron garázdálkodó férfi ügyében.
A győri rendőrök büntetőeljárást indítottak egy 23 éves férfival szemben, mert egy Győr-Sziget városrészben lévő társasház lépcsőházában garázdálkodott.
Egy 27 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként a győri nyomozók, mert egy bevásárlóközpontban erőszakosan viselkedett.
A mosonmagyaróvári nyomozók garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki egy 43 éves férfit.
A győri Kálvária utcában garázdálkodott egy 28 éves férfi, a rendőrök elfogták.