Átmenetileg egy hónapra bezár az egyik marcalvárosi szupermarket
A Mécs László utcában található Tesco Szupermarket felújítási munkák miatt tart zárva közel egy hónapig.
A Mécs László utcában található Tesco Szupermarket felújítási munkák miatt tart zárva közel egy hónapig.
Eddig sem volt zökkenőmentes, az október végén kezdődő teljes vasúti vonalzárral pedig még kacifántosabb lehet a közlekedés Budapest és Győr között. A MÁV friss közleményében azt ígéri: minden tájékoztatást megadnak az utasoknak.
A Volánbusz járatai is segítik a közlekedést a győri vasúti fővonal felújítása idején - közölte a MÁV a vasúttársaság honlapján vasárnap.
A Generációk Háza szeptember 16-án szombaton mintegy félszáz ingyenes programmal várta az érdeklődőket a Háznyitogató rendezvényére, abból az alkalomból, hogy az épületet kívül-belül felújították.
Zsúfolásig megtöltötték a hívek és az egyházmegye papjai a győri székesegyházat a több éves, külső-belső felújítást követő újraszentelésen. Az ünnepség a Káptalandombon, a templom előtt vette kezdetét, ahol jelképesen átadták az épület kulcsát Böcskei Győző plébánosnak.
Szeptember 16-án már délelőtt 10-kor megtelik a ház zsongással, hiszen végre újra otthonra lelnek a generációk a megújult épületben. A szervezők ezt a napot a teljesség igényével álmodták meg, minden szinten szinte minden foglalkozásuk elérhető lesz.
Nagy ünnep volt a nádorvárosi Szent Kamillus Római Katolikus Plébánián vasárnap. Szeptember 10-én megáldották a megújult főoltárt és felszentelték a szintén felújított szembemiséző oltárt is.
Nem szokványos eseménynek adott otthont a hittudományi főiskola csütörtök este. Amerikából, Kanadából, Ausztráliából és Európa számos országából összejött szakemberek töltötték meg a dísztermet, akiknek dr. Veres András megyéspüspök mondott köszönetet munkájukért. A csapat ugyanis kilenc nap alatt, ingyen felújította a Püspökvár parkettáját.
A győri Széchenyi István Egyetem gyakorlóiskolájának több mint százéves épületén az elmúlt évtizedek legjelentősebb, legkomplexebb felújítását végezték a nyáron, amely energetikai korszerűsítést, eszközbeszerzéseket, burkolatcseréket és akadálymentesítést is tartalmazott. Az európai uniós forráson túl a fenntartó egyetem is kiemelkedő mértékben járult hozzá az intézmény megszépítéséhez, amiből a szülők önkéntes felajánlásokkal és közösségi munkával vették ki a részüket.
A 2023-24-es tanév kezdetére elkészült a marcalvárosi Págisz iskola bővítése és felújítása. Az intézményben korábban több százmilliós energetikai fejlesztés zajlott, az elmúlt hónapokban pedig közel 2 és félmilliárd forintból új, háromszintes épületszárnyat kapott az iskola, a meglévő épületeket felújították, de modernizálták a sportpályákat és a zöldfelületeket is. Szerdán a fejlesztés kezdeményezője, Kara Ákos országgyűlési képviselő, az iskola igazgatójával és a fenntartó szakképzési centrum kancellárjával járta be az újjászületett Págiszt.