Hajszán Gyula volt a Győr+ Rádió vendége
Újabb képviselői fogadóórát „tartott” a Győr+ Rádió.
Újabb képviselői fogadóórát „tartott” a Győr+ Rádió.
Egymillió forint támogatást adott át Szabó Jenő önkormányzati képviselő a gyirmóti óvoda vezetőinek az udvari játékok felújítására, korszerűsítésére.
Adyvárosban a Kuopio parki parkolólemez és környezetének építésén, valamint az ezzel összefüggő parkolóhelyek bővítésén is dolgoznak a szakemberek. A legfrissebb tudnivalókról Radnóti Ákos alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője számolt be lapunknak.
A győri Széchenyi István Egyetem rendkívül fontosnak tartja, hogy nemzetközi színvonalú oktatási és kutatás-fejlesztési tevékenységgel, valamint minőségi szolgáltatásokkal szolgálja a térség és az ország fejlődését. Az intézmény ennek jegyében kezdi meg Egészségtechnológiai Campusa kialakításának első ütemét nyáron.
Néhány éve Sziget városrész büszkesége a Radnóti és a Szarvas utcák találkozásánál lévő 2D-s körforgalom. A csomópontban jellegzetes győri épületek kaptak helyet kicsiben, ami egészen egyedülállóvá tette a körforgalmat. Egy győri cég korábban, társadalmi kötelezettségvállalás keretében fejlesztette a csomópontot, most ugyanez a társaság, be is zöldítette a 2D-s placcot. A fejlesztésről a körzet képviselője, Szeles Szabolcs alpolgármester azt mondta, a Pinnyédre vezető út körforgalmát is hasonlóan kreatívan hasznosítanák.
Szerdán felavatták a Biztos Kezdet Gyerekházat Győrszemerén, melynek célja a hátrányos helyzetű gyermekek egészséges fejlődésének biztosítása, fejlődési lemaradásuk kompenzálása, szüleik gyermeknevelési kompetenciáinak erősítése.
A győri Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központja nyerte el idén az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által alapított Ipar 4.0 szakmai díjat az oktatási, képzési programot, illetve kutatást, fejlesztést, innovációt megvalósító szervezet kategóriájában. Az elismerés jelzi, hogy az egyetemen magas színvonalú kutatás-fejlesztési tevékenység zajlik.
Egyre élhetőbb városrész Szabadhegy, erről árulkodnak a körzet legújabb fejlesztései is. Ezúttal két projekt készült el, több mint 7 millió forintból, Diligens Tibor és Hajszán Gyula önkormányzati képviselők kezdeményezésére és finanszírozásában. A Jereváni utca környéke gazdagodott a patika előtti akadálymentes bejáróval és több modern virágágyással, ezeket hétfőn a képviselők személyesen mutatták meg a Győr+ Médiának.
Bárány Istvánt arról kérdeztük, hogy a nagyarányú társasházi és családiház-építkezést mennyire tudja követni az infrastrukturális fejlődés?
A leendő V0 teherforgalmi vasútvonal Győr és Szolnok közötti szakaszának nyomvonalán szükséges az élővilág előzetes felmérése és környezeti hatástanulmány készítése, valamint az új vasúti nyomvonal környezetvédelmi engedélyének megszerzése. Ezeknek a feladatoknak az elvégzésére írt ki közbeszerzési eljárást a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület.