Győri diák volt a 200.000. Balaton-átúszó!
Az ifjú nyúli hölgy a Révai gimnázium tanulója, Győrben rendszeresen úszik, így felkészülten állt rajthoz.
Az ifjú nyúli hölgy a Révai gimnázium tanulója, Győrben rendszeresen úszik, így felkészülten állt rajthoz.
Az elengedés folyamata fájdalmas, még akkor is, ha büszkén tekinthetünk a megtett útra. Dr. Magyar Piroska bőrgyógyász, kozmetológus negyvennyolc év után fejezte be a praktizálást, de egykori páciensei máig hiányoznak neki.
Havonta egy alkalommal őstermelők kínálják portékáikat a Dunakapu téren, a Védd a helyit, Vedd a Kisalföldit! elnevezésű vásáron.
Az Egészségügyi Világszervezet 1992 óta jelölte meg augusztus 1-ét az Anyatejes Világnapnak. A világnap 28 évvel ezelőtti meghirdetése után a gyermekorvosok és a védőnők számára kiemelten fontos szempont a szoptatás minél hosszabb ideig tartó ajánlása.
A jelenlegi ajánlás szerint a koronavírus-megbetegedésben szenvedő édesanyáknak is ajánlott, hogy fokozott védelem mellett anyatejjel táplálják az újszülötteket. A vírus anyatejjel nem terjed, ha az édesanya fizikailag olyan állapotban van, akkor megfelelő körülmények mellett, szájmaszk használatával a szoptatásnak sokkal több előnye van, mint hátránya.
Az ózon magas koncentrációja miatt tizenhat település levegője kifogásolt - olvasható a tisztifőorvosi Facebook-oldalon.
Világszerte átlagosan csaknem két évvel csökkenti a várható élettartamot a légszennyezettség az AQLI (Air Quality Life Index), a légszennyezettségnek való kitettség és a rövidülő élettartam közötti ok-okozati összefüggést számszerűsítő index szerint.
A legjobb méregtelenítők a zöld színű zöldségek és gyümölcsök, mivel magas víz-, klorofill- és rosttartalmuk van. A klorofill a zöld növényekben fotoszintézis útján keletkező pigmentanyag, ettől lesznek a levelek zöld színűek. A klorofill tisztítja a vért, hozzájárul a máj hatékony működéséhez és javítja a vérképet, magnéziumot tartalmaz.
Heti egyszeri csokoládéfogyasztás csökkentheti a szívbetegségek kockázatát az Európai Kardiológiai Társaság folyóiratában megjelent új tanulmány szerint.
„A szülést követően a nőknek mintegy 50-85 százaléka enyhén lehangolttá, instabillá, érzékennyé válhat. Ez jó esetben hamar oldódik, azonban fennmaradásakor gyermekágyi depresszióról beszélhetünk” – mondta a jelenségről Domonics Gyöngyi pszichológus.