VII. Tóparty
A VII. Tópartyt rendezik július utolsó szombatján, az adyvárosi tóparton, ahol a családi programok már fél tízkor elkezdődnek.
A VII. Tópartyt rendezik július utolsó szombatján, az adyvárosi tóparton, ahol a családi programok már fél tízkor elkezdődnek.
A Covid-járvány az ország minden városát megviselte, nem kerülhette el a megszorításokat Győr sem, hisz egy kicsit mindenre kevesebb jutott idén a költségvetésből. A megyeszékhely vezetése a nehézségek ellenére sem adta fel az alapfeladatainak ellátását. Megoldották a zavartalan szemétszállítást, a közterületek folyamatos rendbetételét, valamint az úthálózat javítását is. A városüzemeltetés és a városi sport helyzetéről a területekért felelős alpolgármesterrel, Radnóti Ákossal beszélgettünk.
Hónapokkal korábban a polgármester megígérte, mostanra pedig megcsinálták és nem is akárhogyan. Közel 200 méter hosszan cserélték ki a korábbi, rendkívül rossz állapotú járdaburkolatot Adyvárosban, a Földes Gábor és a Kodály Zoltán utcák találkozásánál.
Kihelyezett hulladékudvarba várják a lomokat szombaton Adyvárosban, erről a városrész két önkormányzati képviselője számolt be kedden, a program helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Az eseményt ismét a Graboplast sátor melletti területen tartják meg.
Folytatódik a Polgármesteri vizit a terepen, ezúttal Dr. Szálasy László körzetében, Adyváros és Nádorváros egy részén járták körbe a problémás helyszíneket.
A Covid-járvánnyal sújtott 2021-es évben a kisebb, de fontos beruházásokra összpontosít a Győri Útkezelő. Jó példa erre a szervezet legutóbbi fejlesztése, ami két és fél millió forintból valósult meg Adyvárosban.
Április 19-én hétfőn 8-tól 12 óráig ivóvizes tartálykocsiból juthatnak majd vízhez az Ifjúság körút 38.-48. négyemeletes háztömbben.