
1895. január 23-án éjszaka tűz ütött ki a Neubauer és Fia czégcsoport győri, Kálvária utcai gyufagyárának fafeldolgozó üzemében. A halmokba rakott gyufaszálak úgy lobbantak fel, mint a puskapor, ami csak gyorsította a lángok terjedését.
Állítólag az éjjeli őr gyújtott rá nagy titokban a pipájára, de ezt végül nem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani. A dolgozók megkísérelték ugyan az oltást a gyári fecskendőkkel, de túl nagy terjedelemben égett az épület, ezért a szomszédos kaszárnya katonáival együtt inkább próbálták menteni a menthetőt. Hogy a baj ne járjon egyedül, a tűztoronybeli harang kötele is elszakadt, így a tűzoltók is más forrásból értesültek a katasztrófáról, így a lángokat csak reggelre tudták teljesen megfékezni. Szerencsére az előző napi viharos szél is lecsillapodott már, ami nagyon megnehezítette volna a mentést. A veszélyes technológia miatt a gyufa gyártása veszélyes üzemnek számított, gyakoriak voltak a tűzesetek.
A gyárat többszöri elutasítást követően a tatai születésű Neubauer Károly alapította 1867-ben, a Győr területén kívül eső Nádorvárosban, amikor a gyufa használata még csak gyerekcipőben járt hazánkban. Annak ellenére, hogy annak robbanásmentes változatát egy magyar vegyész, Irinyi János kísérletezte ki évtizedekkel korábban. A legtöbben akkoriban még mindig kovakő segítségével csiholtak tüzet, ezért észszerűnek tűnt egy gyufagyár létesítése, ahonnan az egész ország lakosságát elláthatják. Az üzem védjegye két búzakalász között álló kakas volt.
A gyártás kezdetben nagyon nehézkesen haladt. Kézzel gyalulták a fasodronyt és mártották a fejeket a foszforba, majd csomagolták a készterméket. A munkakörülmények sem voltak kedvezőek, hiszen nem értettek a vegyi anyagokhoz, a dolgozók sorozatosan betegedtek meg. A kezdeti szerény viszonyok az 1870-es években fordultak jobbra, amikor nagyarányú gépesítés kezdődött, és a kezdeti 30 fős alkalmazotti létszám 140-re emelkedett. Naponta tizenötmillió szál gyufát, 200.000 dobozt gyártottak, különféle fajtákban (rózsa szalon-, kakas szalon-, svéd-, bengál-, szél-, nemzeti-, szikra-, fehér mikádó-, kénes-, Baross-, luxus- és mentő gyufák). A dobozok címkéire színes képeket nyomtak szellemes, a kor ízlésének megfelelő szlogenekkel. Az ország területén kívül szállítottak belőlük Ausztria tartományaiba és a megszállt területekre is.
Az időközben kitört I. világháború azonban átalakította a terveket, a piacok beszűkültek, a gyár először ideiglenesen, majd végleg leállt, és többé már senki sem mondhatta, hogy „Gyere Gyuri Győrbe, győri gyufagyárba, gyufát gyújtogatni!”