1850. február 24-én látta meg a napvilágot a később Jászai Mari néven sikert sikerre halmozó színésznő a Komárom megyei Ászár uradalmi birtokon, amely akkoriban az Esterházy grófok tulajdonában volt – róla ír Hegedüs Péter a Bulvár Anno sorozat következő részében.

Édesanyja, a nemesi származású Keszey Julianna – aki faluszerte híres volt szépségéről – beszélte rá a férjét, hogy a meggazdagodás reményében költözzenek Győrbe, a mai Deák Ferenc utca 6. sz. alá. Számításaik azonban nem váltak be, és a család teljesen elszegényedett. A kis Marika még öt éves sem volt, amikor édesanyja belehalt a megpróbáltatásokba és a szégyenbe. Szörnyű időszak következett. Mostohája éheztette, de megkeseredett apjánál sem talált menedékre, aki gyakran szék lábához kötözte, és vízbe áztatott kenderkötéllel verte el engedetlen gyermekét. Az Orsolyita-rend nővérei, ahol Jászai az elemi iskoláit végezte, sokszor ápolták elgyötört testét.

Marinak is be kellett segíteni a háztartásba, ezért már tízévesen gyerekfelügyeletet vállalt, majd Pesten a Fekete Macskához címzett fogadóban szolgált fel. Amikor kitört a porosz-osztrák háború, éppen egy cirkuszban dolgozott, és onnan szegődött el a hadsereghez markotányosnőnek. A szolgálataiért kapott 300 forintból elegáns ruhákat vásárolt magának, hiszen nem titkolt vágya volt, hogy színésznőnek álljon.

Még 16. életévét sem töltötte be, amikor egy kis társulathoz szerződött, ahol kezdetben csak statisztaszerepet kapott. Annak ellenére, hogy hangja mély és hamis volt, ráadásul első, egymondatos szerepébe bele is sült, hamar felfedezték tehetségét. Később szinte az összes Shakespeare-i hősnőt eljátszotta, de ő volt az első Éva is Az ember tragédiája-ban. Leginkább a drámai szerepekben tündökölt, és alig néhány év alatt a leghíresebb magyar tragikává fejlesztette a játékát. 1872-ben hívták meg a nyugdíjba vonuló Jókainé Laborfalvi Róza helyére a budapesti Nemzeti Színházhoz, melyhez haláláig hűséges maradt.

Magánélete nyughatatlan volt, amin nem lehet csodálkozni. Míg kamaszlányként többször megerőszakolták, mostanra azonban egy-egy sikeres alakítását követően rajongói még a lovakat is kifogták a kocsijából. Kassai Vidorral kötött házassága hamar tönkrement, és ettől kezdve szinte falta a férfiakat. Néha nálánál sok-sok évvel fiatalabbakat is.

Jászai az első világháborúban sebesültek előtt játszott a kórházakban, hogy enyhítse fájdalmukat, de már egyre ritkábban kapott szerepeket, ami lassanként aláásta az egészségét. Többször esett át műtéten, súlyosbodó cukorbaja pedig nagyon megnehezítette fellépéseit. Végül súlyos tüdőgyulladással került egy budai szanatóriumba, ahonnan már soha nem jött ki. 1926 telén hunyt el ágyban, párnák közt. Temetésén százezres tömeg vett részt, és a hálás utókor a Vénusz bolygón egy krátert is elnevezett róla.