1921-ben vette fel Révai Miklós nevét a mai Liszt Ferenc utcában működő Győri Királyi Nemzeti Főbb Iskola jogutódja, városunk egyik leghíresebb gimnáziuma. Itt tanított ugyanis a XIX. század elején a híres nyelvtudós, aki később új iskolát teremtett, amelyben a királyi rendelet szellemében jelentős szerepet szánt a (szak)rajz tanításának.
Az 1848/49-es szabadságharc leverése után az intézet alreáliskolává fejlődött, hogy kiszolgálhassa az iparos-kereskedő város jogos igényeit. Akkoriban a nebulók minden napot misehallgatással kezdtek. Már amikor iskolában voltak, ugyanis a csütörtök akkoriban szünnapnak számított.
A tanulmányi előmenetel mellett fontos megítélés alá tartozott az erkölcsös magaviseletet, melyet a példástól a „nem törvényszerűig”, a figyelem, melyet a feszülttől a szórakozottig és a szorgalom, melyet az ernyedetlentől a „semmi”-ig értékeltek. Az időközben főreáliskolává minősített intézmény 1893-ban költözhetett mai helyére, a Honvéd ligetbe, egy új és korszerű épületbe.
A tanulók erkölcseire szigorúan ügyeltek. Még szüleik társaságában sem látogathatták a kocsmákat, kávéházakat, de még a cukrászdákat sem. Különösen, ha azok a „sok rosszra csábító korzón”, azaz a mai Baross utcában álltak.
Azonnali kicsapatás várt a dohányzáson vagy kártyázáson kapottakra. Ugyanakkor a test edzettségét szem előtt tartva, lehetőséget biztosítottak a torna, az atlétika, a vívás, a tenisz, és télen a korcsolyázás művelésére is. Itt kezdte meg működését az ország első Csónakázó Köre.
A két világháború között a diákok társadalmi életét még az addiginál is keményebben szabályozták. A fiúknak szigorúan tiltották a lányok kísérgetését, az „időrabló udvarlást”. Étkezés céljából az iskola területére csakis kenyeret engedtek behozni, mert a hús, gyümölcs és egyéb, a folyosón elejtett ételmaradék balesetveszélyesnek számított volna.
Ugyanígy a hógolyózás is télvíz idején. Ügyeltek arra is, hogy a diákok az illemhelyeket csakis rendeltetésszerűen használják, ott ne társalogjanak, és ne is táplálkozzanak. Ugyanakkor a dohányzást – szülői engedéllyel – 15 éves kor után megengedték. A házi feladat elmulasztása viszont „bűnös lapulásnak” számított. Az órákon való nevetgélést, súgást, a tanárokkal való feleselést intővel „jutalmazták”. Óráról való hiányzás csak olyan alapos indokkal történhetett, mint például a légoltalmi szolgálat, vagy a „náthaláz”.
1945-ben – már sokadszor – újra nagy változások történtek az oktatás szerkezetében: megszűnt a nyolcosztályos gimnáziumi forma, és jellemzővé vált a diákok származásuk miatti pozitív diszkriminálása. Az iskolai élet teljes átpolitizálása csak az 1989-es rendszerváltást követően szűnt meg. Ahogy Révai Miklós írta: „Minden nagynak apró a kezdete”.