1895. május 23-án a Dunántúli Hírlapban jelent meg egy cikk „A gazdáját kereső csolnak” címmel. Írója részletesen beszámol egy tizenkét hónappal ezelőtt történt rejtélyes győri hajószerencsétlenség furcsa utóéletéről.

1894. május 20-án, vasárnap, délután három óra körül ugyanis egy John Carrier nevű, Győrben élő svájci tanárember, fiatal neje társaságában kirándulni indult Balaton nevű vitorlásán. Miután hiába invitálták házigazdájukat, Szendrei Sándor ügyvédet, hogy tartson velük, jókedvűen vettek búcsút tőle. Ezt követően evezve csordogáltak lassan lefelé. Ekkor azonban hirtelen viharos szél támadt, ami belekapott a lazán összekötözött vitorlavászonba, és a révfalusi hajóhíd mellett felborította a hajót. Több járókelő szeme láttára mindketten a Dunába estek. A férfi azonnal a felesége után úszott, és megragadta a derekánál fogva, ám az erős sodrás következtében képtelen volt partra húzni őt. Mégsem engedte el a szerencsétlen asszonyt, inkább vele együtt süllyedt le a mélybe. Holttesteiket néhány nappal később találták meg. Az összetört hajótestet is kiemelték, és később megjavították.

Az újság megható szavakkal búcsúzott a Carrier-házaspártól: „Szegény jó Carrierünk, te ki, oly szerelmes voltál a hullámokba, ki férfilelked játszótársaivá avattad őket, kinek alig volt más öröme, kedvtelése, mint néma beszédbe elegyedni a zöldeskék hullámok tükörszemével. Övéké lettél hát egészen, ők ölelik, karolják, hömpölyög idább-odább.”

A katasztrófa első évfordulóján a Radótéri hídon átkelő járókelők meglepve látták, hogy a csónakház stégjétől elszabadult egy vitorlás, és a Rába sebes áradatával gyorsan úszott lefelé. Amikor a híd alá ért, a hajótesten jól kivehető felirat tűnt fel: Balaton. Egy rendőrnek sikerült a hídról kihajolva elkapni a vitorlás kötélzetét, és nagy nehézségek árán megpróbálta visszatartani. Két fiatalember: Lendvai Bálint és Huszár Sándor siettek a segítségére, de együttes erővel sem sikerült kihúzniuk a partra. Az újra elszabadult hajó a püspökvár alatt süllyedt el végleg. Lendvai megragadta a vár tövében derékig vízben álló fűzfa ágait, de a következő pillanatban belepottyant a hűvös vízbe. Szerencsére sikerült őt kimenteni, a Balaton azonban mindörökre eltűnt. A csónakázó egylet tagjai csáklyákkal kutatták a medret, de mindhiába. A városban ezt követően terjedt el a szóbeszéd, mely szerint a Balaton elindult megkeresni eltűnt gazdáját.