1830. november 21-én, 42 évesen Pesten elhunyt Kisfaludy Károly, a téti születésű „tékozló fiú”, akinek a szó klasszikus értelmében csak az utolsó évtizede tekinthető sikeresnek, ám az ahhoz vezető út igencsak kalandosra sikeredett. A költő, festő, drámaíróra már születéskor hatalmas csapást mért a sors.

Édesanyja nyolcadik gyermekeként látta meg a napvilágot, az asszony azonban másnap belehalt a szülés okozta komplikációkba. Károly apja, aki akkoriban győri szolgabíró volt, sosem tudta megbocsátani legkisebb fiának ezt a „bűnt”, amire ő ösztönösen rossz magaviselettel válaszolt.

A győri katolikus gimnáziumból sokszor ellógott, leckéit elhanyagolta, az iskolai fegyelmet nehezen tűrte. Amikor egyik tanára valami miatt megdorgálta, a heves ifjú hozzávágta a tintatartóját. Apja emiatt ki is vette az iskolából, és a Győrött éppen megnyílt katonai nevelőintézetbe adta. A napóleoni háborúk alatt több csatában is harcolt, és egészen a hadnagyi rangig vitte.

Ekkor azonban beleszeretett egy polgári származású lányba, ami miatt apja heves tiltakozása ellenére kilépett a hadsereg kötelékéből. Miután szülőházából kitagadták, Bécsben arcképek, akvarellek festéséből próbálta eltartani magát, de kevés keresetét is eldorbézolta.

Szép szál embernek írták le. Mélabús szeme, göndör haja, sűrű oldalszakálla, vastag bajusza kissé zorddá tette arcát, kihajtott inggallérja azonban romantikus külsőt adott megjelenésének. 1817-ben Pestre költözött, ahol egy jószívű csizmadia kamrájában húzta meg magát.

Gyakorlatilag barátai könyöradományaiból tengette életét nyomorúságos körülmények között. A lenézett festőt már öngyilkossági gondolatok is foglalkoztatták. A Nemzeti Múzeum képtárőreként szeretett volna állást vállalni, de „kiállhatatlan természete” miatt ezt az óhaját nem teljesítették.

Apját hiába ostromolta, hogy küldjön neki pénzt, az öregúr nem is felelt a leveleire. Léha korhelynek tartotta a fiát, és kezdetben az örökségből is ki akarta őt tagadni.

Ekkor azonban váratlan fordulat állt be az életében, hiszen egy általa írott színdarabot bemutattak az egyik fővárosi színházban, amely óriási sikert aratott. Ettől kezdve sorra vették meg a műveit, többé nem kellett nélkülöznie.

Ráadásul édesapja a halálos ágyán végre megbocsátott neki. Legnagyobb érdeme az Aurora c. kulturális zsebkönyv kiadása volt. Nem sokkal később beleszeretett zsidó főbérlője lányába, Ninába, aki azonban nem volt hajlandó kikeresztelkedni, ezért keserű szakítás lett a vége.

1829 végétől Kisfaludy súlyos tüdőbajban szenvedett, ezért haza költözött Győrbe a nővéréhez, aki szintén haldoklott. Egyik éjjel lázálmában lerohant a kúthoz, ahol összeesett. Barátja, Toldy Ferenc így írt róla:

„A magas, szertelen erejű, virító egészségű férfi össze volt roskadva, erőtlen vázzá összeaszva. Szava hangtalan, tompa; fájdalmas mosolygása, mellyel üdvözlött, elhervasztá legott a rég óhajtott viszontlátás örömvirágit.”