Rablási kísérlet az enesei takarékszövetkezetben
Megpróbálta kirabolni a helyi takarékszövetkezetet egy férfi csütörtök délután Enese községben - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Megpróbálta kirabolni a helyi takarékszövetkezetet egy férfi csütörtök délután Enese községben - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
A négy magyarból három jutott a 32 közé a férfi egyesek között a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség új versenysorozata, a Pro Tourt felváltó World Tour idei első állomásán, a budapesti Syma Csarnokban.
A Győri Rendőrkapitányság lopás gyanúja miatt keresi a képen látható 25 év körüli nőt, aki egy győri panzióban a vele alkalmi kapcsolatot létesítő külföldi férfi ruházatából 70 ezer forintot és négyszáz euró készpénzt tulajdonított el.
A Győri Egyházmegyei Hivatalban tartott kihelyezett tárgyalást és tanúmeghallgatást a Győri Törvényszék csütörtökön abban az ügyben, amelyben az egyházmegyei hivatal volt számvevőjét és volt könyvelőjét különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztással vádolja az ügyészség.
Többen és hosszabb időre keresték fel megyénket a külföldi turisták 2011. január és november között - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal héten kiadott jelentéséből.
Hasznosítsd magad! címmel környezettudatosságra nevelő kampányt hirdetett a Harmonium egyesület. A program zárásaként pénteken délutan fél háromtól a gyerekek Törőcsik Kata iparművész és a Mokka Csoport vezetésével újrahasznosított anyagú jelmezeket, álarcokat és hangszereket készíthetnek.
Pénteken este a középdöntőbe jutásért lép pályára a magyar férfi kézilabda-válogatott a sportág jelenlegi egyeduralkodója, a francia csapat ellen a szerbiai Európa-bajnokság újvidéki csoportjának záró mérkőzésén.
Tatabányán Kárpát-medencei középkori falképekből rendezett fotókiállítással, elismerések átadásával és az Új Forrás folyóirat januári számának bemutatásával, Dorogon Pécsi L. Dániel jelképművész kiállításával ünneplik a magyar kultúra napját.
A Győri Ítélőtábla jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki konyhakéssel halálra szúrta az öccsét.
A Rába ETO légiósai nélkül is jól futsalozva győzte le az eddig nagyon magabiztosan menetelő Gödöllőt, így már 3 ponttal vezeti a tabellát riválisai előtt.