Szerző: Győr+
Hirdetés
Országos Sajtószolgálat 2021.02.14.

Akár 70 milliót is kaphatnak a most nyíló falusi kisboltok

A támogatásnak köszönhetően létrejött üzletek valódi közösségi térként fognak működni, az alapvető élelmiszerek mellett vény nélkül kapható gyógyszerek forgalmazásával is foglalkozhatnak, illetve postai szolgáltatások is elérhetőek lehetnek.

Zombai-Kovács Ákos 2021.02.14.

Új kutakkal készülnek a nyári csúcsfogyasztásra

Új kutakkal készül a nyári csúcsfogyasztásra a vízszolgáltató. A Pannon-Víz a hideg februári napokon sem tétlenkedik, hiszen a város határában most is kútfúró szakemberek dolgoznak. A munkák során mintegy 40 méteres mélységig fúrt le az alvállalkozó és a 40 centiméter átmérőjű szűrőcsövet is beépítették már.

Farkas Mónika 2021.02.14.

Reményteljes kilátások

A lendületes évkezdésről Fűke Gézával, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatójával.

mti 2021.02.14.

Kevesebb sör fogy a járvány miatt

Tavaly az öt legnagyobb hazai sörgyártó (Borsodi, Dreher, Heineken, Carlsberg és Pécsi) teljes forgalma 7,5 százalékkal, 6,177 millió hektoliterre mérséklődött, a belföldi értékesítés pedig még ezt is meghaladó mértékben, 9 százalékkal, 5,657 millió hektoliterre esett az előző évhez képest - közölte a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) igazgatója az MTI érdeklődésére.

Győr+ 2021.02.14.

70 elhunyt, 1707 új fertőzött

3755 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 312-en vannak lélegeztetőgépen. Mindkét szám emelkedik.

Pulai Sarolta 2021.02.13.

Megőrizték veretlenségüket a győri lányok

A DELO WOMEN’S EHF Champions League csoportkörének utolsó mérkőzésén csapott össze egymással a Győri Audi ETO KC és a CSZKA Moszkva csapata. A tét nem volt más a találkozón, mint hogy ki végez a csoport élén.

Papp Zsolt 2021.02.13.

Old Shatterhand puskája Győrben

Nálunk szólalt meg a vaskakas, Győrben pezsgett először a fröccs, mi őrizzük Szent László koponyacsontját, hogy csak néhányat említsünk a városunkkal kapcsolatos történetek közül. Rovatunkban Győrhöz kötődő legendákat, érdekességeket villantunk fel.

Hirdetés