Korsó, pohár

Kevesebb sör fogy a járvány miatt

Fotó: Pixabay
mti
2021.02.14. 09:09

Tavaly az öt legnagyobb hazai sörgyártó (Borsodi, Dreher, Heineken, Carlsberg és Pécsi) teljes forgalma 7,5 százalékkal, 6,177 millió hektoliterre mérséklődött, a belföldi értékesítés pedig még ezt is meghaladó mértékben, 9 százalékkal, 5,657 millió hektoliterre esett az előző évhez képest - közölte a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) igazgatója az MTI érdeklődésére.

Kántor Sándor a csökkenést a HORECA-szektort (hotelek, éttermek, kávézók) érintő járványügyi intézkedésekkel magyarázta.

A hordós sör forgalma 2020-ban az előző évinek közel felére csökkent, az eladott 297 ezer hektoliter a teljes forgalom 4,8 százaléka. A hordós sör értékesítése mellett az újratölthető üvegben forgalmazott sör forgalma szenvedte el a legnagyobb csökkenést, ennek eladása 26 százalékkal esett, 965 ezer hektolitert ért el.

A belföldi kereslet csökkenésével szemben – a hazai gyártók kiváló minőségének köszönhetően – az exportált sör mennyisége 12 százalékkal nőtt tavaly 2019-hez képest. Az elsősorban a környező országok piacaira irányuló kivitel 521 ezer hektolitert tett ki, elérve a 2020. évi 5378 millió hektoliteres magyarországi termelés 9,7 százalékát.

A szuper prémium és az ízesített alkoholmentes sörök forgalma közel megegyezett az előző évivel. A szuper prémium sörökből 308 ezer hektoliter, míg az ízesített alkoholmentes sörökből 244 ezer hektoliter fogyott – részletezte a sörszövetség igazgatója.

Ismertette, hogy az öt legnagyobb magyar sörgyártó 2020-ban 75,865 milliárd forinttal gazdagította a költségvetést, ez 7,5 százalékkal maradt el a 2019. évi adóbefizetésektől. Az e cégek által 2020-ban foglalkoztatott 1612 munkavállaló az előző évi létszámot közel 2 százalékkal haladta meg, a növekedést elsősorban a koronavírus-járvány intézkedések miatt kialakuló többlet feladatok ellátása indokolja.

Kántor Sándor szerint egyelőre nehéz előrejelezni, hogy gazdasági szempontból az iparág előtt milyen év áll. Az év első hónapjában a belföldön termelt 346 ezer hektoliter sör mennyisége közel azonos a tavalyi év hasonló időszakának termelési eredményével, bár a söripar januárban nem tudott hordós sört értékesíteni és a vendéglátásban szintén számottevő részesedésű újratölthető üvegben forgalmazott sör mennyisége a tavaly januári forgalom felét sem érte el.

Az első havi forgalmi adatokból látható, hogy a év eleji szezonra jellemző módon a hagyományos sörökre magasabb a kereslet mint az alkoholmentes változatokra. Az év folyamán azonban várható, hogy a korábbiakhoz hasonló lesz az alkoholmentes ízesített és ízesítetlen sörökre az érdeklődés, vagyis ebben a szegmensben az előző időszakot meghaladó igényt vár a söripar – fűzte hozzá.

Kapcsolódó témák: #gazdaság | #magyar söripar | #Magyarország |