Győr750

Old Shatterhand puskája Győrben

Fotó: Marcali Gábor
Papp Zsolt
2021.02.13. 18:03

Nálunk szólalt meg a vaskakas, Győrben pezsgett először a fröccs, mi őrizzük Szent László koponyacsontját, hogy csak néhányat említsünk a városunkkal kapcsolatos történetek közül. Rovatunkban Győrhöz kötődő legendákat, érdekességeket villantunk fel.

Xántus János a XIX. századi világutazók egyik legjelentősebb alakja, akinek kalandos életéből akár több évados sorozatot is forgathatnának.

1825-ben Csokonyán született, a középiskolai tanulmányait már Győrben, a bencéseknél kezdte. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc több ütközetében helytállt, részt vett többek között a pákozdi csatában is. Vitézségét mutatja, hogy a gyalogságnál a főhadnagyságig vitte. A világosi fegyverletétel után az osztrák hadseregbe sorozták, innen szökött először Németországba, majd Angliába, végül pedig az Egyesült Államokba.

A kalandok sora az új kontinensen folytatódott, ahol volt újságkihordó, matróz és könyvkereskedő is, sőt a Pacific Vasút építésénél mint térrajzoló segédkezett, s az amerikai állampolgárságot is megszerezte. Élt New Budában is, a ma már nem létező, magyarok által alapított amerikai városban. Családja ekkor Győrben, a Városház utca 19. szám alatt lakott, ide küldte Amerikából írott leveleit 1856-ban.

Természetrajzi képességeire az amerikai hadseregben figyeltek fel, tevékenysége révén mintegy négyszáz új fajt írtak le a tudósok, ezek közül huszonnégy állat- és két növényfaj tudományos megnevezésében szerepel a Xántus név. A későbbiekben a Csendes-óceán meteorológiai viszonyait tanulmányozta, és közben felfedezett 89 szigetet és zátonyt.

Fotó: Marcali Gábor

Győrbe 1861 novemberében tért vissza a családjához, ahol a törvényhatósági bizottság tiszteletbeli tagjának választották. ’62-ben visszatért New Yorkba, ahonnan színes tudósításokat küldött a Győri Közlönynek. Még ebben az évben az Egyesült Államok mexikói konzuljának nevezték ki. Végleg 1864-ben tért haza, s városunkban írta meg a Magyar gőzhajózás érdekében című értekezését.

Ezt követően főszerepet vállalt a fővárosi állatkert létrehozásában, aminek első igazgatója is lett. A győri állatkert is a nevét viseli, amely napjainkban jelentős fejlesztésen megy keresztül.

Xántus népszerűségét jól mutatja a legenda, amely szerint Karl May róla mintázta Winnetou barátjának, Old Shatterhandnak alakját. Ami biztos, hogy Old Shatterhand mindig magával hordta Henry-karabélyát, s ilyen puskát birtokolt Xántus János is.

A fegyver, amelybe a John Xantus nevet vésték, hamarosan újra látható lesz Győrben: „Az Apátúr-ház felújítása miatt nem látható a Henry-karabély, ám úgy gondolom, hogy Xántus puskája nem feküdhet egy raktár mélyén, ezért a városi múzeumban idén nyíló 750 kávéházban tervezzük azt bemutatni” – mondta el kérdésünkre dr. Dézsi Csaba András polgármester.

Kapcsolódó témák: #Győr750 |