Csúcsközeli szennyvízadatok
A 9. héten országos átlagban tovább nőtt a koronavírus örökítőanyagának emelkedése a szennyvízben – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
A 9. héten országos átlagban tovább nőtt a koronavírus örökítőanyagának emelkedése a szennyvízben – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
A győrszentiváni önkéntes tűzoltók se feledkeztek meg a hölgyekről, és március 8-án, Nőnapon, sajátos módon köszöntötték fel a Győri Nemzetközi Ipari Parkban működő egyik vállalat hölgy munkatársait.
Folyamatos a nemzetköziesítés a Széchenyi István Egyetemen. A napokban egy online konferencián összegezték és értékelték a folyamathoz kapcsolódó, 1,2 milliárd forintos projektet.
Ahogy az országban mindenütt, úgy Győrben is bezártak az óvodák. Győr polgármestere már korábban bejelentette, hogy a városban megoldják a gyermekek felügyeletét. Most pedig közzétette az ügyeleti szolgálatot ellátó intézmények listáját is.
A gyermekvédelmi gondoskodásban lévő gyerekek ma már nem nagy létszámú intézetekben, hanem nevelőszülőknél vagy lakásotthonokban élnek, így kisebb, szeretetteljes közösségbe kerülnek rögtön az után, hogy traumát éltek át. Azért, hogy a vér szerinti családjukból kiemelt gyermekek is családban nőhessenek fel, érezzék annak megtartó erejét, a nevelőszülői hivatást népszerűsítő kampányt indított megyénkben az itteni hálózatot működtető Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató.
Már egymillióan kapták meg a koronavírus elleni oltást Magyarországon, az ország ezzel második az átoltottságban az Európai Unió országai között - közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfőn közösségi oldalán.
A Széchenyi István Egyetem magyar és nemzetközi hallgatóit, valamint az intézménybe érkező vendégeket új, korszerű irányítótábla-rendszer segíti a jövőben. A napokban elkezdődött beruházás még a tavasszal befejeződik.
Nőnek való vidék? címmel új virtuális kiállítást nyitott a Magyar Nemzeti Múzeum. Látványos képek és 3D modellek segítségével nem csak az első osztályú ötvösmunkákat, a múzeumban őrzött hétköznapi tárgyakat ismerhetjük meg, hanem betekintést nyerhetünk a tárgyak mögött húzódó személyes történetekbe is.
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjén vesz részt.
Átadták az elmúlt két év legjobb győri sportolóinak járó elismeréseket. A Győri Sportcsillagok Emlékeit Gyűjtő Alapítvány által huszonhat évvel ezelőtt útjára indított rendezvényhez jelentős anyagi támogatást biztosít a város önkormányzata is, így évente, az alapítvánnyal közösen köszöntik a megyeszékhely kiválóságait.