Széchenyi Egyetem

Korszerű irányítótábla-rendszert építenek ki

Fotó: Májer Csaba József
Győr+
2021.03.08. 17:15

A Széchenyi István Egyetem magyar és nemzetközi hallgatóit, valamint az intézménybe érkező vendégeket új, korszerű irányítótábla-rendszer segíti a jövőben. A napokban elkezdődött beruházás még a tavasszal befejeződik.

A Széchenyi István Egyetem az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül, ami nemcsak az oktatásra és a kutatásra, hanem az infrastruktúra bővülésére is igaz. Új épületek sora épült: a korszerű kollégiumi szobáknak helyet adó Multifunkciós Épület két szárnya, a Menedzsment Campus, a Fékpad Épület, valamint a Csomagolás és Környezetállósági Vizsgálólaboratórium. Önmagában ez a nagymértékű átalakulás is indokolja, miért szükséges az irányítótábla-rendszer kiépítése.

„Az elmúlt években egyetemünkön megötszöröződött a nemzetközi hallgatók száma, akik felmérésünk szerint kifejezetten igényelték az új táblarendszer kiépítését. Köszönet illeti az intézmény vezetését, hogy ilyen gyorsan reagált erre a kérésre. A fejlesztés természetesen csaknem tizenháromezer magyar hallgatónkat is segíti. A beruházás harmadik indoka pedig az, hogy a Széchenyi István Egyetem nyitott: rendkívül szoros kapcsolatot ápol vállalkozásokkal, civil szervezetekkel, és nemcsak az egyetemi polgároknak nyújt színvonalas szolgáltatásokat, kínál programokat. Így a hozzánk érkező vendégeknek is fontos, hogy a központi campuson egyszerűen, gyorsan tudjanak tájékozódni” – fejtette ki dr. Lukács Eszter oktatási rektorhelyettes.

Lőrincz Gergő, az Egyetemi Szolgáltató Központ kreatív vezetője a részletektől elmondta: háromféle magyar és angol nyelvű táblát – összesen 16-ot – helyeznek ki a győri campuson, amelyek helyét úgy választották ki, hogy segítségükkel egy idegen is könnyen meg tudja találni célját. Egyszerű eligazítótáblából hat lesz: egy rúdon „zászlócskák” mutatják, mi merre található. Emellett kilenc kombinált táblát helyeznek ki, ami az előző típus bővített, térképes verziója; világításukat a fenntartható fejlődés jegyében napelemek fogják biztosítani. Ezeken kívül az egyetemi sportpark területén egy úgynevezett portáltáblát szerelnek fel. Az előkészítő munkálatok már elkezdődtek, s a beruházás várhatóan tavasszal befejeződik. Ennek részeként – mint a szakember hozzátette – a feliratok is megújulnak, a jelenlegi működéshez igazodnak a campuson, s mindenhol az új intézményi logó lesz majd látható.

Forrás: Széchenyi István Egyetem

Kapcsolódó témák: #fejlesztés | #Győr | #Széchenyi István Egyetem |