Csúszásveszély a vízpartokon
Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a győri folyópartok mentén elkészült új szakaszok több pontján helyezett el figyelmeztető táblákat, melyek jelzik a fokozott balesetveszélyt.
Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a győri folyópartok mentén elkészült új szakaszok több pontján helyezett el figyelmeztető táblákat, melyek jelzik a fokozott balesetveszélyt.
Szerdán tartották a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat hagyományos karácsonyi ünnepségét a likócsi Hajléktalanok Otthonában, melyen az önkormányzattól, illetve egy lovagrendtől is érkezett segítség.
Közel 400 gyermek és 100 felnőtt versenyzője van a Graboplast Győri Vízisport Egyesületnek, amely idén is fantasztikus évet zárt.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ez év decemberében is kiemelt figyelmet fordít a karácsonyi vásárok és bevásárlóközpontok tűzvédelmi helyzetére.
Karácsony előtt Borkai Zsolttal beszélgettünk, ezúttal egy kicsit másképp. Elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogyan ünnepel Győr polgármestere, de természetesen aktuális közéleti kérdéseket is érintettünk.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Gyermekvédelmi Központ ménfőcsanaki otthonát ajándékozta meg a fémtermékeket gyártó cég kedden.
Január 21-én mutatják be Kern András Gondolj rám! című, Vámos Miklós novellájából rendezett új filmjét, amelynek a színész nemcsak rendezője, hanem főszereplője is.
Múlt héten kezdődött a Baross út-Dr. Petz Lajos utca kereszteződésében felállított jelzőlámparendszer tesztüzeme. Régi probléma oldódott meg a beruházással, ez volt ugyanis Győr egyik legveszélyesebb csomópontja.
Újváros és a Kossuth utca egyre inkább kezd visszakerülni a város vérkeringésébe. Ezt bizonyítja az is, hogy a közelmúltban a zsinagógával átellenben, közvetlenül a Menház Színpad mellett egy olyan borszaküzlet és kávézó nyílt, amely valószínűleg gyorsan törzshelyévé válik a kulturált bor- és kávéfogyasztóknak.