Légtornában is a világ elitben
Március 6-án légtorna világbajnokságot rendeztek a Fővárosi Nagycirkuszban. Ez a nívós sportesemény sem múlt el győri sikerek nélkül.
Március 6-án légtorna világbajnokságot rendeztek a Fővárosi Nagycirkuszban. Ez a nívós sportesemény sem múlt el győri sikerek nélkül.
A Győri Audi ETO KC tájékoztatja az Egyesület tagjait, szurkolóit, támogatóit és a sportszerető közvéleményt, hogy egyesületünk elnöke, Kelecsényi Ernő a mai napon benyújtotta lemondását - olvasható az a gyorietokc.hu-n.
Angliából érkezett hozzánk, és elsőként Vácon indult el az a fogvatartottak reintegrálását elősegítő program, amely mára az ország három büntetés-végrehajtási intézetében is elérhető. A börtönrádió egyaránt alkalmas a fogvatartottak képzésére, kommunikációjuknak fejlesztésére, és a közösségbe való visszaszoktatására.
Egy győri gyorsétteremben kiabált és csészét tört egy palesztin férfi még vasárnap. A helyszínre rendőrt is kellett hívni, a gyanúsítottat pedig előállították a Győri Rendőrkapitányságra.
A Győr Egyházmegyei Vagyonkezelő Központ a Győr Egyházmegyei Karitásszal karöltve jótékonysági adománygyűjtést szervez Barninak, a 2,5 éves ravazdi leukémiás kisfiúnak.
Kizárólag a jövő vasárnap kezdődő trieszti olimpiai kvalifikációs tornára koncentrál a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely az egyik kvóta várományosaként utazik a 12 csapatos olaszországi viadalra.
Robert Kilin, az U21-es magyar labdarúgó-válogatott szövetségi edzője két rendkívül nehéz mérkőzésre számít az Izrael és Albánia elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzéseken.
Egyedülálló kezdeményezés indult el Győrben Többlettél Interaktív Művészeti Nap néven, amihez a szervezők alkotói pályázatot is hirdetnek. A pályázat fő célja az, hogy bemutassa azt a többletet, ami valamilyen hiányból fakad, legyen az testi vagy szellemi másság. A részletekről sajtótájékoztató keretében számoltak be a szervezők.
Hét civil szervezet és a Győri Filharmonikus Zenekar összefogásával idén is megrendezik a Kantharosz jótékonysági gálát és borárverést a győri Richter Teremben március 31-én. Kedden a licitre felkínált borkülönlegességeket mutatták be sajtótájékoztató keretében.
A napokban elültették Kuka Berci földlabdás fenyőit a Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. Győr-Sashegyi Hulladékkezelő Központjában, valamint a korábbi, Pápai úti szeméttelepen a Győr-Szol munkatársai.