Szerző: Csollán Tamara
Hirdetés
Németh Boglárka 2023.01.18.

Intenzív lesz 2023 a városrendészeknek is

2023-ban is folytatják a kemény munkát a városrendészek Győrben. 2022-ben is azért dolgoztak, hogy a város rendben legyen, lakói pedig biztonságban érezhessék magukat. Miletics Mór, a szervezet szakmai igazgatója úgy fogalmazott: a városrendészet maga a rend, amelynek célja, hogy a közterület védelmi feladatok mellet úgy dolgozzanak, hogy az egyéb rendvédelmi szervek munkáját is segítsék és kiegészítsék.

Földvári Gabriella 2023.01.18.

Jól halad a Kuopio park fejlesztése

Javában zajlik az adyvárosi Kuopio park fejlesztése, mint arról már többször beszámoltunk, 2,5 milliárd forintból parkolólemez épül és a parkot is fejlesztik. Radnóti Ákos alpolgármester, aki Adyváros egyik önkormányzati képviselője is, szerdán a munkálatok menetéről számolt be.

Csollán Tamara 2023.01.18.

Torlódás az M1-esen

Nagy mennyiségű takarmány ömlött az M1-es autópályára, Győr elkerülő szakaszán - írja az Útinform.

MTI 2023.01.18.

Megemelték a sikeres nyelvvizsga díjához nyújtott támogatást

A korábbi 50 ezer forintról 58 ezer forintra emelkedett januártól az első sikeres nyelvvizsga díjához nyújtott kormányzati támogatás - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.

Szerző és fotó: Zombai-Kovács Ákos 2023.01.18.

Szinte meg sem érezték a válságot a Gábor Lászlóban

Szinte meg sem érezték az elmúlt év második felében begyűrűzött energiaválságot a Gábor László Szakképző Iskolában. Ezt mondta az intézmény igazgatója a Győr Plusznak. Árvai Zsolt kiemelte, a közelmúltban energetikai korszerűsítés zajlott náluk, így, persze kellő spórolás mellett, de a korábbihoz hasonló, normális kerékvágásban zajlik az oktatás. A Gábor Lászlós diákok rengeteg szakmai sikert értek el 2022-ben és a duális partnerek is kitartanak az intézmény mellett, így idén is sikeres évben bíznak az iskolában.

J. Kovács Andrea 2023.01.17.

Új szempontok a környezetvédelmi programban

Decemberben felülvizsgálták Győr Környezetvédelmi Programját. A részletekről Szekeres György, a Környezetvédelmi Osztály referense, klímavédelmi koordinátor számolt be a Győr+ Médiának.

MTI 2023.01.17.

Rendőrgyilkosság – ORFK: szakszerű, jogszerű volt a rendőri intézkedés

Szakszerű, jogszerű volt a lőfegyverhasználat és az egyéb kényszerítő intézkedések alkalmazása a rendőrök részéről a múlt csütörtöki, újbudai rendőrgyilkosság helyszínén, és azok megfeleltek az arányosság követelményeinek is - közölte a parancsnoki vizsgálat megállapításait ismertetve az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Csollán Tamara 2023.01.17.

Célszerű mielőbb nyilatkozni az szja-kedvezményekről

Akinek valamilyen kedvezmény jár a személyi jövedelemadóból, annak érdemes már januárban kitöltenie az adóelőleg-nyilatkozatot, hogy a munkáltatója, kifizetője az adóelőleg kiszámításához mielőbb, már a januári fizetésénél figyelembe vegye a kedvezményeket. A leggyorsabb megoldás az online nyilatkozat.

Győr+ 2023.01.17.

Még egy dolog, amiben a magyarok a legjobbak

Janicsek Zsanett, Magyarország egyik legjobb teqball játékosa, amit ismét bebizonyított, hiszen 2021-ben Lengyelországban vegyes páros, egy évvel rá 2022-ben pedig női páros kategóriában Vasas Leával, ismét elhozta a világbajnoki címet.

Hirdetés