„Továbbra sem vagy az unokám!”Ne dőljön be a csalóknak!
Sajnos az úgynevezett „unokázós csalók” még mindig szedik áldozataikat. A szomorú pedig az, hogy az egyik legszebb érzéssel, a nagyszülők unokáik iránt érzett szeretetével élnek vissza.
Sajnos az úgynevezett „unokázós csalók” még mindig szedik áldozataikat. A szomorú pedig az, hogy az egyik legszebb érzéssel, a nagyszülők unokáik iránt érzett szeretetével élnek vissza.
Hazai pályán fogadta a Gyirmót FC Győr csapata a Budapest Honvédet.
Kovács Tamás 2002 óta a 9. számú választókerület önkormányzati képviselője, Marcalváros, Nádorváros és Adyváros egy-egy része tartozik hozzá. A pedagógus végzettségű politikus mindent megtesz azért, hogy a városrészben élők érdekeit képviselje, a problémáik megoldásában segítsen.
A „Száraz november” november 1-től november 30-ig tart. A program célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a mértékletesség erényére az alkoholfogyasztással kapcsolatban.
Az M1-es autópályán Győr térségében a 106-os km-nél Budapest irányában egy személygépjármű az árokba hajtott. Az M19-es autóútról az M1-es autópályára felhajtó sávjában útszűkület van - tájékoztat az Útinform.
Négy év alatt jelentősen, 64 százalékról 75 százalékra nőtt a saját lakással rendelkezők aránya a 30-59 évesek körében a K&H harmadik negyedévben készült kutatása szerint.
Dr. Dézsi Csaba András, Győr város polgármestere sokszínű egyéniség, aki a városért végzett munkássága miatt Győrben a díszpolgári, országosan a Magyar Tisztikereszt kitüntető címet kapta meg. Reneszánsz ember a barokk városban, aki az előző polgármester szexbotrányát követően nyerte el nagy arányban a győriek bizalmát. Orvosként és polgármesterként is egyből a Covid-világjárvánnyal szembesült, majd a korábbi „békeidőt” követően energiaválság és háború sújtotta környezetben kellett helytállnia valamennyi területen. Csaknem minden, amibe belefog, előbb-utóbb sikertörténetté növi ki magát, aminek az okát sokan kérdezik. Hogyan lehet ennyi üggyel, témával, szakmával párhuzamosan eredményesen foglalkozni? Ki valójában dr. Dézsi Csaba András, városunk polgármestere?
Az első bevetésén egy tévétűzhöz riasztották Adyvárosba, az utolsó munkanapján kollégái díszsorfala mellett búcsúzott Pintér Ferenc, a győri tűzoltóság nyugállományba vonuló kirendeltségvezető-helyettese. Vele beszélgettünk.
Mivel az ember társas lény, nagyon nehezen éljük meg a tartós magányt. Ez pedig komoly hatással lehet egészségi állapotunkra, könnyen depresszióssá válhatunk, gyengül az immunrendszerünk és nő a betegségek kialakulásának kockázata. A magány érzését leginkább az gyógyítja, ha érezzük, hogy valakinek szüksége van ránk. Ez a „valaki” lehet egy kisállat is. De valóban segíthet egy négylábú társ abban, hogy napjaink szebbek, tartalmasabbak legyenek?
Izrael szombat éjjel szabadon engedett újabb 39 palesztin foglyot a Gázai övezetben elrabolt és túszként őrzött izraeli nők és gyermekek hazatérése fejében - jelentette a helyi média