Az első bevetésén egy tévétűzhöz riasztották Adyvárosba, az utolsó munkanapján kollégái díszsorfala mellett búcsúzott Pintér Ferenc, a győri tűzoltóság nyugállományba vonuló kirendeltségvezető-helyettese. Vele beszélgettünk.
Több mint 38 év egy helyen. Nem sok?
Egyáltalán nem, hiszen már az édesapám is tűzoltó volt. Csornáról 1968-ban költöztünk Győrbe, gyerekként sokat bejártam hozzá a győri laktanyába, az épület minden zegzugát megismertem, s közben hallgattam a régi öregek történeteit. Ott, a tűzoltószertárban, a nagy piros autók között a füst és a gázolaj illata azt hiszem, egy életre megszólított. 1985. március 1-jén szereltem fel. Az első szolgálati napomon egy adyvárosi tízemeleteshez vonultunk tévétűzhöz, utána Gyárvárosból, a vasútállomás mellől jelentettek egy gázszivárgást, ahol a helyszínt biztosítottuk. Novemberig az édesapámmal együtt szolgáltam, reggelente én váltottam. Akkor még favázas málhaterű IFA-kal vonultunk, nagyon szép idők voltak.
Úgy mesél ezekről, mintha csak tegnap lett volna…
Talán azért, mert az életem összefonódott a hivatásommal. Abban az évben lettem tűzoltó, amikor az esküvőnk volt a feleségemmel, akivel 38 éve vagyunk boldog házasok. 1989-ben szereztem diplomát az Ybl Miklós Főiskola tűzvédelmi üzemmérnök szakán, ekkor született Réka kislányunk. A rendszerváltás időszaka egyébként is nagyon izgalmas volt, fejlesztettük a tűzoltóság jármű- és eszközparkját, tűzjelzőhálózatát, számítógépre cseréltük a régi írógépeket, és az országban először nekünk volt saját honlapunk. Később a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán újabb mérnöki diplomát szereztem, 38 évesen pedig tűzoltóparancsnok-helyettes lettem, ettől kezdve az állomány szakmai továbbképzése lett a fő feladatom.
Na és a futás, az hogy jött a képbe?
Úgy, hogy a láb mindig kéznél van. Amikor a ’70-es években az ETO-hoz jártam evezni, megtetszett a futás, amit szerettem volna népszerűsíteni a laktanyán belül is. Ebből alakult meg a 2000-es évek elején a „Győri FutOltók” nevű kis csapatunk. A kollégákkal teljesítettük a Bécs–Budapest és a Bécs–Pozsony–Budapest ultramaratont, és váltóban többször körbefutottuk a Balatont, hét alkalommal pedig párban, Bakó Attilával. Felelősségteljes és veszélyes munka a tűzoltóké, hősi halottaink emlékeztetnek erre, így mindig fontosnak tartottam, hogy a kollégák a szolgálat után fel tudjanak töltődni szabadidős és sporteseményeken, Flórián-napokon és tűzoltóversenyeken vegyenek részt. Ezért alapítottuk meg dr. Erdély Ernő tűzoltóparancsnok fiával az Év Győri Tűzoltója díjat is 2004-ben, és ezért ápoljuk a hagyományainkat.
Utolsó szolgálati napján kollégái díszsorfala és szirénaszó mellett hagyta el a győri laktanyát. Meghatódott?
Kár lenne tagadni, hogy igen. Szerencsésnek mondhatom magam, mert olyan kollégákkal dolgozhattam együtt, akik értették a szakmájukat, segítették a munkámat, és elfogadták a döntéseimet. Köszönet érte valamennyiüknek! És köszönet a búcsúzóul kapott szívhez szóló szavakért és kedves ajándékokért. Ami pedig a terveket illeti: hét hónapja született az első kisunokánk, Leo, úgyhogy most hatalmas az öröm és a boldogság a családban, szeretnénk vele minél több időt tölteni. A Balatonnál van egy kis házunk, remélem, oda is gyakrabban eljutunk majd, és többet tudok segíteni a feleségemnek a családi vállalkozásban. 38 éve szagoltam bele a füstbe, így most nagyon nehéz az elválás a laktanyától és a kollégáktól, ezért remélem, nem bánják majd, ha időnként meglátogatom őket.