A magyar kultúra napja alkalmából Győr Művészetéért díjjal tüntették ki Mézes Violettát. A Győri Nemzeti Színház színművészét jelenleg a Mona, az Asszony a fronton, a Primadonnák, A két Lotti és a Boeing, Boeing című darabokban láthatjuk.

Mit jelent ön számára Győr?

Mindent. Az otthonom, a szülővárosom. A szüleim itt voltak színészek, de aztán elkerültünk a városból. Amikor 1986-ban visszajöttem, olyan volt, mintha sosem mentem volna el. Ezért is hatott meg annyira a kitüntetés. Elértem, amiről álmodtam, jó szerepeket játszottam és játszhatok, s ami mindennél fontosabb, a közönség szeretetét.

Mindig színésznőnek készült vagy más is megfordult a fejében?

Gyermekkoromban sok minden szerettem volna lenni, hol orvos, hol tanár, és el is játszottam ezeket. Komolyan más szóba sem jöhetett, hiszen a színházban nőttem fel, az a természetes közegem. Anyukám öltözőjében írtam a leckét, és ott töltöttem minden szabad percem.

Melyik az a szerep, amit a legjobban szeretett, ami végigkíséri az életét?

Sok éve már, de Szabó Magda Régimódi történetének Gizellája a mai napig bennem él. Egyébként kevés szerep volt, amit nem kedveltem, mindegyikben megtaláltam, ami megfogott. Erre jó a színészi pálya: ha valami bánat ér az életben, akkor egyszer csak jön egy szerep és a fájdalom ki tud jönni. Nyitott szemmel járok az utcán és olyan embereket, helyzeteket látok, amit egyszerűen meg kell jegyezni, elraktározni és az adott szerepben elővenni.

Hogyan tud kikapcsolódni, feltöltődni?

Imádok erdőben csavarogni. Elindulok és csak megyek. Nagyon régen szerettem volna és két évvel ezelőtt lejártam a kis Caminót, ami 117 kilométert jelent hét nap alatt. Három héttel előtte döntöttem el, hogy belevágok. Az előkészület mindössze az volt, hogy betörtem a cipőt, amit vettem. Az út fantasztikus élményt jelentett, hiszen semmi más dolgom nem volt, mint menni. Reggelente felkeltem és elindultam a nyolcvanfős hálóteremből. Egyedül tettem meg a távot. A nehézség annyi volt, hogy csak akkor álltam meg, amikor elértem a következő, előre kitűzött pontot. Néha persze borzasztó, ha az embernek önmagával kell lenni, de hasznos. Lelkileg rendbe tett. Végtelen nyugalmat adott, és azt az érzést, hogy semmiből sem kell problémát csinálni. Nem kell ráfeszülni a dolgokra, csak nyugodtan menni előre, minden félelem és szorongás nélkül. Persze a mindennapi életbe visszatérve, előbb-utóbb megkopik ez a nyugalom.