Mindenki szívrepesve várta az első iskolahét utáni szabad hétvégét. A belerázódós hétköznapok döcögése olyan szinten kimerítő, hogy ezen csak egy pihentető alvás segít, minimum reggel 9-ig! Szép is lenne, de paneltársadalmi akadályokba ütközik.

Győrben is rengeteg a panellakás, szinte városrészekre osztott panelpopulációkból áll a város nagy része. Ezek a lakások gyors, egyszerű és viszonylag költséghatékony megoldást nyújtanak családok, első lakásos fiatalok, vállalkozó kedvű befektetők és időskorúak számára egyaránt. Albérlet tekintetében is kiváló lehetőség, ha nem sikerült a kollégiumokba bejutni, vagy éppen más országrészekről Győrbe költözve próbál valaki szerencsét.

Az előnyök mindenki számára más-más aspektusból, de felsorolhatóak. A hátrányait viszont egy kaptafa ihlette.

Térjünk vissza a reggeli alváshoz. Szombaton amiatt lehetetlen, mert a társasháznak minősülő kalodahalmazban valaki biztosan hétvégén szeretné megváltani a világot, és elkezd csempét leverni a falról, vagy felfúrni a frissen vásárolt polcot, esetleg hajnalok hajnalán kiporszívóz, hogy napközben már ne kelljen.

Vasárnap, amikor már azt gondolnánk, hogy a teremtő is megpihen, a panelben reggel hatkor kezdődik az élet! Hat szelet karajt kell sürgősen, papírvékony szeletekre klopfolni bruttó 30 perc alatt, hogy biztosan legyen délre rántott hús.

A kutyás és nem kutyás társadalom közötti törésvonal szakadékká hasadását pedig a napi szintű hajnali pisijáratok közepette történő hangos ugatások és liftajtó-csapkodások biztosítják.

Miután „aki korán kel, aranyat lel” alapon hajnal hatkor a kávémat kortyolgatva próbálom feldolgozni az eseményeket, nagy lelkesedéssel a forró feketémbe rázza az erkélyről – nevezzük Marika néninek – az ágyneműjét a morzsás asztalterítővel karöltve.

A következő pillanatban a mellettünk lévő tömb hatodik vagy hetedik emeletén – még korán van a számoláshoz – kicsapódik az ablak, és egy felajzott, tajtékzó lakó üvölt felfelé jól hallható, nyomdafestéket nem tűrő stílusban: „A gyerek a te dörömbölésedre kelt fel hajnalban, elég volt már, fejezd be!”

Iszom a Marika néni morzsás kávémat, és azon tűnődöm, hogy mikor ugrik elő valamelyik bokorból a kandi kamera, mert ez kezd átnyúlni a rossz vicc kategóriába.

Gondoltam egy merészet, és felhívtam a közös képviselőt, érdeklődve, hogy mit lehet tenni olyan esetekben, ha valaki az alap személyiségi jogaim közül a nyugalomhoz és pihenéshez való jogomat arcátlanul sérti. A válasz nem lepett meg: szinte semmit. Ki tudják akasztani még egyszer a faliújságra a házirendet. (Szuper, lehet, a betűmérettel volt a baj eddig…)

Az önkormányzat ilyen esetekben vajmi keveset tehet, a jegyzőnél lehet még bejelentést tenni, de azok a malmok bizony olyan lassan őrölnek, hogy annyi idő alatt talán össze tudok gyűjteni egy családi házra is.

Mi a megoldás, hol ennek a vége? Sokan agresszíven, kiabálva reagálnak, ami szintén egy performance a hangot tökéletesen vezető lépcsőházban.

A fülemet sem dughatom be minden alkalommal, mert nem kényelmes.

Az „élni és élni hagyni” elve megdőlt, romjait pedig Marika néni rázza ki éppen a fejem feletti erkélyről.

Marad a tűrni és elfojtott indulatú, lüktető ütőérrel túlélni kategória? Mi a megoldás? Hol a kiút?