Ötvenhét éves lenne ma Magyarország első szépségkirálynője, Molnár Csilla Andrea, akinek 1986-os tragikus halála megrázta a közvéleményt, története pedig ma is fájóan aktuális. Az „Álmodj királylány” című dal sokak számára puszta idézet vagy poén lett, holott egy megtört sors és egy kimondatlan társadalmi felelősség emlékműve. Jegyzet arról, miért nem illik viccelni azzal, ami egy fiatal lánynak állít emléket.
Mindannyiszor összeszorul a torkom, ha azt hallom, hogy Homonyik Sándor „Álmodj királylány” című dalát viccesen idézik, egymásnak odamondva, aktuális élethelyzetekre utalva. Nem bántásból írom, mert nyilván nem tudják, miért született meg ez a dal, és kiről szól valójában. Azt pedig pláne nem, hogy a szövegében milyen mélységes fájdalom és tragédia lapul. Dalba foglalva őrzi Molnár Csilla Andrea, az 1985-ös szépségkirálynő drámáját.
Csilla belülről fakadó szépség volt, ártatlan fiatal lány, aki túl korán csodálkozott rá a világra. Szinte egy pillanat alatt lett a már-már omladozó szocializmusban az egyik legismertebb arc, mindenki őt akarta, vagy így, vagy úgy, de a lehetőséget látták benne. Szép szavakból, ígéretekből nem volt hiány, ahogy a kötelezettségekből sem.
Csilla magával vitte minden fájdalmát
A gyönyörű, fiatal lány pokoli harcokat vívhatott magában, amelyeket az életrajzi könyvek nem adnak vissza. Nem is adhatnak, mert Csilla magával vitt minden fájdalmat 1986. július 10-én, 17 évesen, amikor édesapja szívgyógyszereit vette be. Sokak szerint nem akart meghalni, csak kiáltani szeretett volna, hogy nem bírja. Kiáltani, hogy nem erre számított, és szeretné visszakapni az életét. Nem derül ki ez már soha, és csak remélni tudom, hogy a család, a szerettei, a barátai az idő előrehaladtával találtak egy pici megnyugvást. Maguk miatt és Csilla miatt is. Mert akiket szeretünk, nem akarjuk bántani, mégis őket sikerül a legtöbbször.
Egyéves sem voltam, amikor ez a gyönyörű fiatal lány úgy döntött, beveszi azokat az átkozott pirulákat. Nem ismerhetem az akkori életet, az akkori farkastörvényeket. Ám abban biztos vagyok, hogy a hatalom, a pénz, a befolyás, a férfiak ugyanolyanok voltak, mint most. A divatvilágot sem ismerem, de valahogy mindig az derül ki, hogy csak kívülről álomvilág, belülről már korántsem annyira pazar. Azt sem tudom, Csillát mennyire kínozta, hogy nem lehetett együtt szerelmével… Őszinte volt az a szerelem vajon, vagy kamaszos rajongás? Csilla ezt már nem mondhatja el…
Fel nem tett kérdések sora
Sajnos csak azt tudom, hogy megrendítő volt olvasni a könyveket, cikkeket, amelyek Csilláról szólnak, és amelyek próbálták keresni a választ a feltett vagy fel nem tett kérdésekre, valamint kibogozni a szépségipar már akkor is igencsak kusza szálait.
Ami mindvégig zavart: utólag próbálta mindenki keresni az embert, azt az ártatlan fiatal lányt, aki amikor elindult Fonyódról Budapestre, fogalma sem volt, mibe keveredik. Fiatal volt, gyönyörű, álmodozó és naiv. Megroppant, vagy megroppantották? Becsapták, megvezették, rossz döntések sorát hozta, elragadta az örvény? Csak a szavakat rakom egymás után, miközben az zakatol bennem: 57 éves lenne ma. Ám ő önkezével vetett véget az életének, és máig beszélünk róla. Hiszem, hogy nem tragédiaélvezetből. Legalábbis én biztosan nem. Csupán szívbemarkoló, hogy egy élet így ért véget. Hogy valakit a legmagasabbra emeltek, mégsem adtak biztonsági kötelet és védőhálót. Csilla pedig zuhanni kezdett…
Hány élet szakadt meg azóta is ilyen borzalmasan?
Azóta eltelt lassan 40 év, és ki tudja, hány és hány fiatal élete szakadt meg ilyen borzalmasan értelmetlenül. Hány gyógyszeres doboz ürült ki egy végzetes döntés miatt, és hány fiatal érezhette, hogy nincs visszaút. Hány fiatal lány érezheti a legnagyobbnak és megismételhetetlennek az épp aktuális szerelmet. Kérdések ezek, amelyek mindig is foglalkoztattak, mert hiszem, hogy felelősek vagyunk egymásért. Minden döntésünk hatással van valakire, akár hisszük, akár nem. Csilla drámáját sokszor éreztem szinte tankönyvbe illőnek, hogy segítsen megelőzni a további tragédiákat. Mert egy zárt világ is megannyi veszélyt rejtegetett, nemhogy a mostani, szinte korlátok nélkül megélt mindennapok.
A mai fiatal lányok lehet, hogy küllemre, viselkedésre, életszemléletre már mások, mint Csilla, ám kétlem, hogy lélekben változtak volna. Vágynak a figyelemre, a szép ruhákra, az elegáns, drága frizurákra, sminkekre, a rivaldafényre, a szerelemre, családra. Nincs ezzel semmi baj, az élet szép, éljük meg az álmainkat. Úgyis ezt hirdetik ma sokan: „ragadd meg a pillanatot, nincs határ”. Veszélyes szavak ezek, ha nincs megfelelő megfontoltság, támogatás, bástyák, menedéket nyújtó ölelések.
Aggódom a fiatalokért. Csilláért is aggódott a családja, a szerettei, Fonyód… Nem tudták megelőzni a tragédiát, és egy életen át hordozandó sebet kaptak. Máshogy alakulhatott volna, folytatódhatott volna ez a tündérmese. Ám nem úgy, és nem olyan körülmények között, amelyek akkor zajlottak. Ki lehetett volna szállni? Nem tudom. Csak egyet tudok: Molnár Csilla Andrea rövid élete és tragikus halála ma – amikor 57 éves lenne – is megdöbbentő és ismeretlenül is fájó.
Az „Álmodj királylány” pedig egy szívbemarkoló dal, amely nem érdemli meg azt, ahogy emlegetjük. Őrzi Csilla tragédiáját, emlékét, amelyet a mi feladatunk soha nem felejteni!